Aktuális

Lezárják az M19-es autóutat egy győri szakaszon szerdán és csütörtökön napközben

Az ellenzéki pártok is elkezdték az aláírásgyűjtést

Az ellenzéki pártok is elkezdték az aláírásgyűjtést. A Tisza Párt már dél körül bejelentette, hogy összegyűjtötte az EP-választáson való induláshoz szükséges 20 ezer aláírást. A DK, az MSZP és a Párbeszéd közösen gyűjti az aláírásokat, ők a legerősebb szövetségnek nevezik magukat. De kampányol a Momentum, az LMP, a Mi Hazánk és a Jobbik-Konzervatívok is.

Baráti öleléssel üdvözölte Dobrev Klára Erzsébetváros polgármesterét délelőtt a Garay Téren. A DK politikusa a főváros VII. kerületében kampányolt Niedermüller Péter mellett. Itt kezdődött el a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös kampánya, a pártok idén is közös listára gyűjtik az aláírásokat a júniusi választásokra.

A három baloldali párt EP-listavezetője arra kért mindenkit, hogy támogassa az ellenzék legerősebb szövetségét.

A Jobbik-Konzervatívok is elkezdte a kampányt. A párt önkéntesei EP-listavezetőjük, Róna Péter számára gyűjtötték az aláírásokat a fővárosi Lehel téren. Gyöngyösi Márton hangsúlyozta: Róna Péter a pártideológiákon átívelő módon tudja megszólítani a magyarországi választópolgárokat.

Aláírásgyűjtés. Kezdjünk új korszakot – ez állt az LMP standján napközben a Széll Kálmán téren.

A párt társelnöke szerint az EP-választásoknak az a tétje, hogy milyen hangsúlyokat szeretnénk az Európai Parlamentben.

Megkezdődött az ajánlásgyűjtés az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra – írta Donáth Anna a Momentum képviselője közösségi oldalán.

És gyűjtötték az aláírásokat a Mindenki Magyarország Mozgalom aktivistái is.

Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: a jogállamiságért és a demokráciáért szeretnének dolgozni.

A Tisza Párt alelnöke és listavezetője szombat délben jelentette be,

hogy összegyűlt az EP-választáson való induláshoz szükséges 20 ezer aláírás.

Magyar Péter közölte: elégedett az eredménnyel.

Május harmadikáig lehet gyűjteni, még csak Budapesten gyűjtöttük 14 helyszínen, és egyébként több száz aktivistánk a városban több helyen. Holnaptól vidéken is elkezdjük gyűjteni az aláírásokat, és nyilván az én vidéki túrámra is elvisszük majd az aláírásgyűjtő pultokat – mondta el Magyar Péter.

Magyarországon június 9-én az európai parlamenti- és önkormányzati választások egy napon lesznek. Budapest így főpolgármestert is választ majd.

Karácsony Gergely a DK-MSZP-Momentum-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje délelőtt a 18. kerületben kezdte meg kampányát.

„Budapestnek nehéz 5 éve volt, de mégis azt gondolom, hogy közösen nagyon sok sikert érünk el itt a 18. kerületben, és ezt a munkát szeretnénk folytatni egy kiváló csapattal” – mondta el.

De a jelenlegi főpolgármesternek még délután is kampányolnia kellett, a Nyugati téren, majd a Blaha Lujza téren is várta a szimpatizánsait.

Egész nap gyűjtötte az aláírásokat Vitézy Dávid is. Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt közösségi oldalán buzdította aláírásra a budapestieket.

A főpolgármester-jelölteknek minimum 5 ezer fővárosi választópolgár ajánlására van szükségük az induláshoz.

A képviselőjelölteket, polgármesterjelölteket és a főpolgármester-jelölteket legkésőbb május 6-ig kell bejelenteni a választási bizottságnál.

Kiemelt kép: Dobrev Klára és Niedermüller Péter (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Ajánljuk még