Aktuális

Videó! Hajszálon múlt a XI. kerületben rollerező kislány élete!

Elmenekült a vétkes sofőr! Megérkeztek a képek a budapesti halálos balesetről

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemben közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek, a mögöttük érkező autóban ketten – az elsődleges adatok szerint könnyebben – sérültek meg.

A fotóra kattintva tekinthető meg a galéria.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a balesetet okozó sofőr és utasai után hajtóvadászatot indítottak – áll a közleményben.

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Helyszíni fotók a balesetről (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2024/04/D__MI20240419006-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még