Aktuális

Megdöbbentő videón, ahogy autóval betolattak az Andrássy úti luxusüzletbe hogy kirabolják

Létfontosságúak a gazdák számára, és a termelők érdekeit védik a kormány mezőgazdaság védelmében bejelentett intézkedései

| Szerző: hirado.hu
Létfontosságúnak tartják a gazdák képviselői azokat az intézkedéseket, amelyeket a múlt héten jelentett be a kormány a hazai mezőgazdaság védelmében. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy minden olyan terméket be kell jelenteni, amelyet tilos behozni Ukrajnából, akkor is, ha máshonnan jön. A MAGOSZ főtitkára a Kossuth Rádióban azt is kiemelte: nagy segítséget jelent a termelőknek, hogy vissza tudják igényelni a gázolaj jövedéki adójának 90 százalékát.

A Híradóban bemutatott felvételen látható, ahogy egy terményszállító kamiont vezetnek ki a dunaföldvári ipartelep parkolójába a Nemzeti Adó és Vámhivatal járőrei. A hatóság arra kíváncsi, hogy a szállítmány azonos-e azzal, mint ami a fuvarlevélen szerepel, és a jármű nem tért-e le az engedélyezett útvonalról. A kamionok mellett a vasúti szerelvényeket is felügyelik.

A NAV tavaly tavasz óta folyamatosan ellenőrzi az Ukrajnából érkező kamionokat, azt szeretnék elérni, hogy ne érkezzen Magyarországra rossz minőségű áru,

dömping áron értékesített búza, kukorica, napraforgó, amik óriási problémákat okoztak a hazai termelőknek.

Kapcsolódó tartalom

2022 nyarán döntött úgy az Európai Bizottság, hogy keleti szomszédunk vámmentesen és korlátozás nélkül exportálhatja mezőgazdasági terményeit hagyományos piacaira, de azok Afrika és a Közel-Kelet helyett az uniós piacra kerültek, ami súlyos túlkínálatot és alacsony árakat eredményezett Európában, miközben a termelési költségek az egekbe szöktek. A termelők helyzetét tovább súlyosbította, hogy a tavaly elindult uniós támogatási ciklusban a korábbiakhoz képest

jelentős zöld célú termelés korlátozások és adminisztratív terhek hárulnak a gazdákra.

Nagy István agrárminiszter a múlt heti Kormányinfón leszögezte: meg kell védeni a termelők érdekeit, akik csak a kormányra számíthatnak, amely ötpontos intézkedési csomagról döntött. Eszerint be kell jelenteni minden olyan mezőgazdasági terméket, amelyeket tilos behozni Ukrajnából, akkor is, ha más országból érkezik.

Kapcsolódó tartalom

A bejelentést a NÉBIH-nek kell megtenni elektronikusan. A kormány intézkedett arról is, hogy az Államkincstár május 31-ig fizesse ki a terület- és állatalapú támogatásokat. De döntöttek arról is, hogy a kormány 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz. A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után évente befizetett adó visszaigényelhető részét pedig a kormány 90 százalékos mértékre emeli. Ez újabb egymilliárd forint éves többlettámogatást jelenthet az ágazatnak, és megerősítik a beruházások támogatását is.

„Tiszta helyzetet, tiszta képet akarunk” – hangsúlyozta Jakab István, a MAGOSZ elnöke, aki az M1-en ezzel indokolta a kormány intézkedéscsomagját. Hozzátette: a regisztrációs intézkedésre azért is szükség van, mert

Ukrajnában semmilyen uniós előírásnak nem kell megfelelni a mezőgazdasági termékek előállításánál,

legyen az búza vagy baromfi hús. Jakab István a csomag pontjai közül kiemelte az Agrár Széchenyi Kártya Program összegének a megemelését, ami nagyon fontos intézkedés az agráriumból élők számára.

Kapcsolódó tartalom

„Ugyanis ahhoz, hogy valóban nemzetközi szinten is versenyképesek maradjunk, az adottságainkat, az erőforrásainkat jól ki kell használni. Ehhez komoly fejlesztések szükségesek, korszerű technológiai rendszerek kialakítása, a vízgazdálkodás, a vízhasznosítás terén komoly beruházásokra van szükség. De komoly beruházásra van szükség az élelmiszerfeldolgozó iparban is” – magyarázta Jakab István a MAGOSZ elnöke.

Amíg Németországban a gázolaj jövedéki adójának visszaigénylését megvonta a német kormány, Magyarországon épp ellenkezőleg, megnövelték azt.

Erről már a MAGOSZ főtitkára beszélt a Kossuth Rádióban.

„A gázolaj jövedéki adójának a visszaigénylését, magyarán amit termel, a jövedéki adónak most már 90 százalékát vissza tudják igényelni. Tehát pont ellentétes folyamatok játszódnak le Németországban, Európa nyugati felében, mint nálunk.”” – részletezte Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára.

A főtitkár az intézkedéscsomagban szereplő pontok között kiemelte még a támogatások gyors kifizetését, ami a gazdák talpon maradását segíti a mostani nehéz helyzetben.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Shutterstock)

Ajánljuk még