Aktuális

Varga Mihály: Az Ukrajnának folyósított támogatást nyomon kell követni

Feldman Zsolt: A kormány növelné a fás területek arányát

A kormány számára a fa és az erdő egy központi kérdés, a cél, hogy huszonhét százalékra növeljék a fás területek arányát Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Ózd legyen Magyarország tüdeje elnevezésű program pénteki faültetési eseményén.

Feldman Zsolt úgy fogalmazott, ezzel amellett, hogy egy zöld és élhetőbb környezetet teremthetnek az emberek számára, aktívan részt vehetnek a klímaváltozás elleni küzdelemben is.

Kiemelte, a 2020-ban elindult településfásítási programban a kormány eddig 46 ezer fát ültetett el, és bár fontos a kormányzati támogatás, a kezdeményezés mit sem ér, ha nincsenek partnerönkormányzatok, civilek és olyan közösségek, amelyek ezt az ügyet „a vállukon viszik”.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy

a trianoni békeszerződés miatt Magyarország elvesztette erdeinek döntő többségét, azonban az elmúlt száz évben lényegében sikerült újra megduplázni a hazai erdők arányát.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, az Ózd legyen Magyarország tüdeje program szervezői önerőből és saját kezdeményezésből képesek voltak egy olyan civil összefogást létrehozni, mely immár évtizedes tapasztalattal, így minden generációt összefoglalva képes a város előremutató jövőjét építeni.

A közmédiának az államtitkár elmondta,

a pénteki eseményen százhúsz darab fát ültettek el közösen a civil kezdeményezés fásítási programján részt vevőkkel. Hozzátette, ez azért fontos a városban, mert az elmúlt százhetven év kohászata meggyérítette a környék erdeit.

Csuzda Gábor, Ózd fideszes önkormányzati képviselője köszöntőjében arról beszélt, az ózdi fásítási programban az elmúlt évek alatt mintegy 1600 önkéntes vett részt. Ebből is látszik, hogy mekkora ereje van a közösségeknek és úgy véli, minden hasonló önkéntes kezdeményezést támogatni kell – mondta.

Dancsok Tamás, az Ózd legyen Magyarország tüdeje program alapítója az MTI-nek elmondta, az önkéntes faültető akcióban 2011 óta 2600 fát ültettek el Ózdon. Hozzátette, a kezdeményezéshez rendszerint csatlakoznak a helyi iskolák is.

Az eseményen részt vett Riz Gábor fideszes országgyűlési képviselő is.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még