Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Felfüggesztette az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát a parlament

| Szerző: hirado.hu
Felfüggesztette a parlament Molnár Zsolt mentelmi jogát. Az MSZP pártigazgatója ellen befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A gyanú szerint Molnár Zsolt 40 millió forintot követelt egy cégtől, amely a BKV Zrt. egy informatikai közbeszerzését nyerte meg. A politikus a parlamentben koncepciós eljárást emlegetett.

Megnyílt a lehetőség Molnár Zsolt büntetőjogi felelősségre vonására, szerda délelőtt ugyanis a parlament felfüggesztette a mentelmi jogát. Az MSZP-s politikust az ügyészség a zuglói korrupciós botrány miatt szeretné kihallgatni, mivel a gyanú szerint

több tízmillió forintnyi kenőpénzt fogadott el egy parkolási cég képviselőjétől.

A határozathozatal előtt Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke ismertette a tényállást.

„Baja Ferenc megkeresi ennek a cégnek a képviselőjét, és azt mondja: Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, mi fogjuk megnyerni a választásokat, és ha ez bekövetkezik, akkor minden informatikai ügyet velem kell majd egyeztetni és tárgyalni” – közölte Hargitai János.

Hargitai János felhívta a figyelmet arra, hogy 2019 októberében önkormányzati választás volt. Közölte: Baja Ferenc – a szocialisták egykori vezető politikusa – a BKV 13 milliárdos informatikai tenderén győztes cég képviselőjénél arra is hivatkozott, hogy Karácsony Gergelyre és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesre is befolyása van, és 30 millió forintot kért, hogy befolyásával ne éljen két évig. Molnár Zsolt azonban ennél is többet szeretett volna,

a vádhatóság szerint a kenőpénzt a Budapesti Olimpia Parkban vette át.

„Erről az egész korrupciós folyamatról értesül a legfőbb ügyész levele szerint Dr. Molnár Zsolt, és ő megkeresi ekkor Baja Ferencet és azt mondja Baja Ferencnek, hogy neki viszont 40 milliót fizessen ez a cég azért, hogy két évig ő se befolyásolja a szerződésnek a teljesítését” – sorolta Hargitai János a Mentelmi Bizottság elnöke.

Molnár Zsolt érvelésében az egykori ’56-os mártírokhoz hasonlította magát, akiket koncepciós perekben ítéltek halálra és közölte, ő ártatlan. Az eljárással szerinte a politikai munkásságát akarják aláásni.

„Valójában a tétje ennek a történetnek az, hogy fölfüggesztik-e a mentelmi jogomat és esetleg majd egyszer akadályoztatva leszek abban, hogy például a budapesti vagy a balatoni csatát végig vigyem, vagy pedig a baloldal tekintélyét helyre állítsam a Kárpát-medencében, hiszen szent céljaim, hogy ezekért küzdjek” – mondta Molnár Zsolt.

Az ügynek már több szocialista politikus is a gyanúsítottja, köztük Horváth Csaba, Zugló polgármestere, akit korábban már kihallgattak a nyomozó ügyészek.

A korrupcióban való érintettségét azonban többször is tagadta.

„Nem, ez nem én vagyok, én nem voltam helyi politikus, tehát ez egy helyi politikusról szól ez a mondat, én is először azt hittem, hogy ezt nekem róják föl, de nem, ez valaki másról szól” – mondta Horváth Csaba.

Egy vallomás szerint az ellenzéki politikusok – köztük Tóth Csaba, a zuglói szocialisták korábbi erős embere –

összesen háromszázmillió forint vesztegetési pénzhez jutottak hozzá a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésével összefüggésben.

Kiemelt kép: Molnár Zsolt, az MSZP képviselője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 10-én. A mentelmi bizottság javaslatának megfelelően a parlament 173 igen, 6 nem szavazattal felfüggesztette Molnár Zsolt mentelmi jogát. Az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész kérte befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt egy folyamatban lévő bűnügyben. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánljuk még