Aktuális

Verstappen negyedszer világbajnok

Meghökkentő felvételen, ahogy az utolsó pillanatban húzza vissza az 1-es villamos elé lépő nőt a rendőr

| Szerző: hirado.hu
A munkába tartó Kovács Attila alezredes helyzetfelismerő képességének hála egymás után kétszer mentette meg a kétségbeesett nő életét Budapesten.

Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét a Budapesti Rendőr-főkapitányság főtisztje munkába menet. Előbb az autók közül, majd egy robogó villamos elől rántotta el az elkeseredett fiatalasszonyt.

Kovács Attila alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjának osztályvezetője éppen a munkahelyére tartott, amikor a Róbert Károly körúton felfigyelt egy nőre a sávok között.

„Az első pillanattól éreztem, a mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról – úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát.”

Amikor az alezredes észrevette, hogy az autósok a zöld lámpán megindulnak a bizonytalan nő felé, akcióba lépett, és felkarolva a nőt levezette az útról egy közeli járdaszigetre. Egy szemvillanás alatt azonban kis híján majdnem tragédia történt.

„Egyszer csak a nő a közeledő villamos elé akart lépni, ekkor a ruházatát megragadva tudtam lendületét lelassítani, így nem a jármű elé, hanem a szerelvény első ajtajának csapódott, majd a földre esett”

– írta le a megdöbbentő esetet a nap hőse.

Az alezredes látva a nő üveges tekintetét és zaklatott állapotát, azonnal mentőket hívott, akiket kiérkezésükig maga is megvárt, hiszen a nő folyamatosan csak azt ismételgette, hogy el akarja dobni magától az életet. A nőt ezután kórházba szállították megfigyelésre – írja bejegyzésében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldala.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánljuk még