„El kell vetni a zéró bevándorlás mítoszát, és legális útvonalakat kell teremteni Európában” – mondta Raphael Glucksmann a napokban, amit a Mandiner szemlézett a Le Figaro alapján. A francia Szocialista Párt európai parlamenti listavezetője az uniós migrációs reform kapcsán megemlítette Orbán Viktor miniszterelnököt is, akiről szólva úgy fogalmazott, hogy „a jelenlegi megállapodás szerint lehetősége van arra, hogy szögesdrót kerítésekkel váltsa ki az európai szolidaritást ahelyett, hogy menedékkérőket fogadna be.”
Glucksmann Gyurcsány Ferencnek és feleségének, Dobrev Klárának a szövetségese. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke március elején meg is erősítette politikai kapcsolatukat, amikor közösségi oldalán az Európai Szocialisták Pártjának római kongresszusáról posztolt közösségi oldalán. Az árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke pedig az eseményen készült közös fotón együtt mosolyog a francia EP-képviselővel és Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős uniós biztossal.
Kapcsolódó tartalom
Dobrev Klára korábban a DK 2019-es majálisán vont sajátos párhuzamot a migráció és a földönkívüliek között. Majd az uniós képviselő több interjúban is képzelgésnek nevezte az illegális bevándorlást és az azt segítő brüsszeli politikusok létezését.
Férje, Gyurcsány Ferenc is relativizálta megszólásaiban az illegális bevándorlást. Egy alkalommal a bukott miniszterelnök úgy fogalmazott, idézzük: „Jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól.”
Tette ezt azok után, hogy 2015 novemberében, Párizsban bevándorló hátterű terroristák hajtottak végre támadássorozatot. Több mint 120 embert öltek meg, közülük 89-et a Bataclan koncertteremében mészároltak le.
A terrorcselekmények ellenére a balliberális párt akkori brüsszeli képviselői beálltak a sorba és megszavazták a migrációt támogató intézkedéseket. Niedermüller Péter egy alkalommal arról vallott, hogy a kötelező kvótát jó döntésnek tartja: „Azért szavaztam meg – sőt ennél rosszabbat is tudok mondani, az előkészítésben is közreműködtem –, merthogy ez egy jó irányba tett lépés…”
Az idő előrehaladtával Gyurcsány Ferenc is kommunikációt váltott és nyíltan is a migrációt támogató pártvezérré lépett elő. A politikus szerint:
„Magyarország igenis, nemcsak képes befogadni messziről jött embereket, de jól is jár, jól is járna nagyon sokakkal.”
De nem csak a DK elnöke az, aki támogatja a migrációt. Soros György egyik kedvenc politikusa, Elly Schlein az Il Figaro oldalain üzente azt Giorga Meloni olasz miniszterelnöknek – emlékeztet rá a Mandiner –, hogy nem a jelenlegi módszerekkel kell küzdeni az embercsempészet ellen. Szerinte a migránsok előtt legális és biztonságos útvonalakat kell megnyitni minden európai állam felé.
„Az unió nem ad megfelelő választ a növekvő illegális migrációra” – fogalmazott nemrég Bakondi György. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: ha a közelgő uniós választások nem hoznak változást Európában, akkor az új migrációs paktum bevezetése jóvátehetetlen, veszélyes és visszafordíthatatlan folyamatokat indít el.
A kiemelt kép illusztráció.











