Aktuális

Ráckeresztúri halálos légibaleset: az akciókamera felvétele szerint a repülés 8. percében lehetett rosszul a pilóta

Megszólalt Varga Judit Magyar Péterről: Folyamatosan sakkban akart tartani

Megszólalt Varga Judit Hajdú Péter Frizbi című műsorában. A korábbi igazságügyi miniszter arról beszélt: volt férje, Magyar Péter folyamatosan sakkban tartotta, és 2021 tavaszán, amikor visszament hozzá, újraindult a terror.

Frissítés: az interjúról bővebben ide kattintva olvashat!

Kapcsolódó tartalom

„Hát ilyen állapotban éltem én, hogy állandóan attól kellett tartani, hogy Péternek milyen hangulata van” – mondta a volt igazságügyi miniszter.

„De mitől féltél, Judit?” – kérdezte Hajdú Péter.

„Hát attól, hogy nem fogja abbahagyni ezt az abúzust” – mondta Varga Judit, aki hozzátette:

„Péter kijött egyébként a szobából, odament a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett így járkálni egy késsel a kezében a házban”

– árulta el Varga Judit.

„Én amikor visszamentem hozzá 2021 májusában, és beindult újra a terror, akkor én elmondtam neki szinte kéthetente, hogy Péter nagyon kérlek, hogy változz meg, mert ha én egyszer leváglak a lelkemről, akkor én már soha többet nem akarlak se téged, se magamat, se senkit nem akarok már megmenteni, már csak akkor csak élni akarok, szabadon, és nem fog érdekelni, hogy mivel zsarolsz, mivel fenyegetsz, én szeretnék most már tényleg szabad ember lenni” – fogalmazott Varga Judit.

A Varga Judittal készült teljes interjú este nyolctól látható majd a Frizbi TV Youtube-csatornáján.

Kiemelt kép forrása: M1

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánljuk még