Aktuális

Gázolt a vonat Győrszabadhegy és Ménfőcsanak között

Gyermekvédelem: összetett vizsgálatoknak vetik alá a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

Többnapos, komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit és helyetteseiket. Ezt Rétvári Bence jelentette be az M1-en. Az államtitkár elmondta, hogy a folyamat legalább három napot fog igénybe venni, amely során több egyéni és csoportos feladatot is végre kell hajtaniuk a dolgozóknak, amit egy szakemberekből álló csoport fog kiértékelni. Rétvári Bence hangsúlyozta: a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.

Napokon át tartó, összetett vizsgálatoknak vetik alá a következő hetekben a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, vezetőhelyetteseit, valamint az intézményeket is.

Rétvári Bence államtitkár az M1-en azt mondta:

a vizsgálat legalább három napig fog tartani.

Az első napon vagy első fázisban ellenőrzött körülmények között tesztelik a vezetőket. A második napon egyéni és csoportos gyakorlatok következnek. Az egyéni gyakorlaton vagy saját magáról kell beszélnie a gyermekvédelmi intézmény munkatársának, vagy előadást kell tartania megadott témában.

A csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, és valamilyen intézményi problémát kell megoldania.

Ennek sikerességét ötven különböző szempont alapján vizsgálják. Például mit és hogyan mond, milyen az arckifejezése, a kézmozdulatai.

A vizsgálat harmadik és egyben utolsó fázisában egy pszichológiai mélyinterjú következik, felkészült szakemberekkel. A beszélgetés végén pedig kiderülhet, hogy a vizsgált vezető esetében van-e bármilyen kockázat a gyerekekre nézve.

Vizsgálják a szexuális devianciát, a stressztűrést, a vezetői képességeket,

figyelik azt is, hogy nyomás alatt tud-e megfelelő döntéseket hozni, milyen az általános pszichológiai állapota, vannak-e függőségei vagy öngyilkossági hajlama.

„Ezek azok, amelyek összességében ki tudják adni azt, hogy az illető tényleg egy jó intézményvezető, és akár ha helyettes, akkor előléphet vezetővé, vagy pedig olyan ember, akire gyermekintézményt nem lehet bízni” – hangsúlyozta az államtitkár.

Rétvári Bence azt is hangsúlyozta: az intézményvezetők és helyetteseik vizsgálatán kívül áprilisig

egy soron kívüli, magát az intézmény működését célzó vizsgálat is zajlik

– ez már 530 egyházi vagy civil fenntartású intézményben meg is kezdődött – annak érdekében, hogy a korábbi esetleges bűncselekményeket felkutassák, és ha szükséges, azonnal büntetőeljárást is indítsanak.

„Minden szigorítást meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a magyar gyerekek biztonságban nőjenek fel. Egy államnak, egy országnak az a legfontosabb, hogy a gyerekek biztonságban legyenek, a következő generáció biztonságban legyen. Ha a gyereket egy ilyesfajta zaklatás ér, az egy életen át viszi magával azt a sebet. Nem engedhetjük meg, hogy bárkik így nőjenek fel. Fel kell lépni a legszigorúbban a pedofilok ellen, és ki kell szűrni az intézményekből is az összes szexuális devianciát” – emelte ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt is leszögezte: még a tavaszi ülésszakon az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása.

Kiemelt kép: Shuterstock

Ajánljuk még