Percről percre

Honvédségi helikoptert kellett bevetni Kisorosziban | Dél felé tart a dunai árhullám | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar haderő modern, ütőképes és mindenre elszánt

A cél az, hogy megismerjék az emberek a magyar honvédséget, mely modern, ütőképes és mindenre elszánt – közölte a honvédelmi miniszter a S.E.R.E.G. című, a Megafilm Service Kft. által forgatott, a TV2-n ősszel debütáló sorozat médianapján, kedden az újdörögdi romvárosban.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ősszel bemutatandó sorozat célja, hogy rávilágítson, jó a Magyar Honvédséghez tartozni.

Az alkotás üzenete pedig az, hogy hívják és várják a fiatalokat területvédelmi tartalékosnak a seregbe

– tette hozzá.

Azt mondta, itt volt az ideje annak, hogy a közönség megismerje, mi történik a hadseregben. Mindezt a szakma legjobbjaival mutatják be a sorozat készítői.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke úgy fogalmazott: az elmúlt 20-25 évben a társadalom elszakadt a hadseregtől, ezen változtatnának az alkotók. Cél, hogy mindenki büszke lehessen a filmsorozatra.

Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója azt mondta,

„a legütősebb történeteknek közük van a katonasághoz”. Hozzátette: régóta nem született a magyar honvédség életét bemutató alkotás. A TV2 igyekszik a lehető legtöbb emberhez eljuttatni a sorozatot – fűzte hozzá.

A filmsorozat 15 forgatási helyszínen, mintegy 130 stábtaggal készül 77 napon át Dombrovszky Linda rendezésében, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya producerekkel, Csórics Balázs főszereplésével, és Pálinkás Szilveszter katonai szakértővel.

A hat epizódból álló sorozat gyártója a Megafilm Service Kft. A filmsorozat a Nemzeti Filmintézet Zrt. támogatásával és a Honvédelmi Minisztérium együttműködésével valósul meg, koprodukciós partner a TV2 Média Csoport Zrt.

Ajánljuk még