Aktuális

Forgalomkorlátozásokra és lezárásokra kell számítani október 23-án

Sajnos már nem tudott segíteni, megtörve nyilatkozott a ralitragédia szemtanúja: Nagyon nehezen fogjuk ezt feldolgozni

| Szerző: hirado.hu
Négyen meghaltak, amikor autó hajtott a nézők közé az Esztergom-Nyerges Rally versenyen. Úgy tudni, az egyik versenyző elvesztette az uralmát a járműve felett és a nézők közé csapódott. A hivatalos vizsgálatok még tartanak, de úgy tudni, hogy az áldozatok olyan helyen állhattak, ahol tilos lett volna. A versenyt félbeszakították és vizsgálatokat rendeltek el.

Az M1-en bemutatott felvételén látszik a tragédia pillanata, ahogy a nézők közé hajtott egy autó az Esztergom-Nyerges Rallyn vasárnap kora délután. Egy másik videó pedig a tragédia közvetlen közelében készült. Látszik, ahogy a kocsi nagy sebességnél keresztbe fordul, majd becsapódik az emberek közé. A felvételen hallani, hogy a nézők kiabálva próbálnak elugrani az autó elől. És látszik, ahogy egy néző mozdulatlanul fekszik a földön.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint négy ember életét már nem lehetett megmenteni. Egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert – köztük egy gyermeket – könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett.

A nézők között voltak, akiknek egészségügyi képesítésük volt. Ők azonnal a sérültek segítségére igyekeztek. Utólag kiderült: sikertelenül. Egyikük, aki saját maga is megpróbált segíteni az áldozatok újráélesztésében, a kórházban megtörve nyilatkozott az M1-nek.

„Sajnos a kezeink között kettő úr elment, és nagyon nehéz volt megbirkózni az eseményekkel. Főleg azzal, hogy az egyik családtag folyamatosan könyörgött nekünk, hogy hozzuk vissza. Azt gondolom, hogy nagyon nehezen fogjuk ezt mi is feldolgozni, és tényleg azt kívánom a családtagoknak, hogy próbáljanak megnyugodni..ebben.. nem tudok mit mondani. Nagyon nehéz volt a helyszínen” – fogalmazott Péter.

A versenyt azonnal félbeszakították, a bajóti elágazáshoz pedig rendőrök, mentők, és helyszínelők vonultak ki. Nem hivatalos információk szerint a kisodródott autó egy Skoda Fabia típusú rallyautó. Az összetört autót a baleset után néhány órával szállították el a helyszínről.

A baleset körülményeinek kivizsgálása még napokat vehet igénybe. Nem megerősített információk szerint a nézők rossz helyen, nem a kijelölt zónában tartózkodtak.

A szervezők, és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a baleset után néhány órával adott ki hivatalos közleményt. Ebben megerősítették: 4 ember hunyt el a tragédiában. A szövetség részvétét fejezte ki a hozzátartozók és családtagok számára, valamint közölték: A baleset körülményeit a hatóságokkal együttműködve haladéktalanul kivizsgálják.

Ajánljuk még