Aktuális

Elcsatangolt otthonról a 3 éves kisfiú Debrecenben, nagy szerencsére arra jártak a rendőrök

Agrárminisztérium: Meg kell védenünk a mezőgazdasági piacainkat

Brüsszel felelőtlen döntést hozott, amikor korlátlanul és vámmentesen beengedte az ukrán mezőgazdasági termékeket az unióba, ezért júniusban jól kell döntenünk, hogy gyökeres változást tudjunk elérni és meg tudjuk védeni a piacainkat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, Vásárosnaményban hétfőn az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Az AM ismertette: a tárcavezető az agrár-országjárás részeként megtartott rendezvényen arról beszélt, hogy szakmai döntések helyett szélsőséges zöld ideológiát szabadított rá Brüsszel az európai mezőgazdaságra, ezzel pedig veszélybe sodorta a biztonságos élelmiszer-ellátást.

Az irreális előírások és bürokrácia növekedése jelentős kihívások elé állítja a termelőket

– fejtette ki Nagy István. Brüsszel elárulta a gazdákat, az agrárium szereplői ugyanis minden előírásnak megfelelően termelnek, miközben az EU nem védi meg a piacaikat és a versenyképességüket. Júniusban ezért jól kell döntenünk, hogy gyökeres változást tudjunk elérni az unióban – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta, hazánk kiáll azon alapvetés mellett, hogy az EU területén csak olyan élelmiszert lehessen forgalmazni, amire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az unión belül vagy kívül állították elő.

Rámutatott: az agrárium előtt álló kihívásokhoz alkalmazkodni és változni kell annak érdekében, hogy eredményesen tudjunk gazdálkodni. A tömegtermelés helyett a minőség irányába kell jobban ellépni. A versenyképesség megerősítése érdekében az agrártárca tovább szeretné erősíteni a termelői együttműködéseket is – húzta alá.

Kapcsolódó tartalom

Nagy István elmondta, 2027-ig 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrást használhatnak fel az ágazat szereplői a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós forrását a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki – olvasható az AM közleményében.

Ajánljuk még