Aktuális

Zárlatos töltő okozhatott tüzet az Óbudai Egyetem kollégiumában

CÖF-CÖKA: Külföldi pénzből vadásznak le magyar politikusokat civil szervezetek

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – Civil Összefogás Fórum (CÖF-CÖKA) szerint magyarországi politikusokat és magánszemélyeket „vadásznak le” az országban működő civil szervezetek.

Idegen érdekek mentén és idegen forrásból Magyarországon működő civil szervezetek magyarországi politikusokat és magánszemélyeket figyelnek meg – jelentette ki a CÖF-CÖKA szóvivője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kapcsolódó tartalom

Ifj. Lomnici Zoltán erről a tevékenységről úgy fogalmazott: „oknyomozó, esetleg nyomozó munkát folytatnak utánuk, a cél a magyar emberek, politikusok és vállalkozók levadászása”.

Kifejtette: az olyan külföldről finanszírozott szervezetek tevékenységének vizsgálata érdekében, mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság vagy a Transparency International a CÖF-CÖKA munkacsoportot hoz létre, a megszerzett információkat pedig továbbítják a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak.Tordai Máté, a CÖF-CÖKA szakkoordinátora közölte, hogy CÖF-CÖKA az elmúlt időszakban tapasztalható, Magyarország belügyeit érintő intervenciós kísérletek miatt tényfeltáró munkába kezdett a Magyarországon tevékenykedő, számottevő külföldi forrásból részesülő nem kormányzati civil szervezetek (NGO) vonatkozásában, az NGO-k által közzétett hivatalos dokumentumok alapján. Ezt elsőként az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. és az Átlátszónet Alapítvány esetében végezték el.

Megállapították, hogy az atlatszo.hu már a portálján egyértelművé teszi anyagi természetű nemzetközi kötődését, amikor ismerteti a jelenlegi és volt intézményi támogatóinak körét. Ezek között megtalálható a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok, valamint a szintén általa támogatott Zinc Network, a Sigrid Rausing Trust, továbbá a Journalism Development Network és számos további külföldi NGO.

Kapcsolódó tartalom

Az éves beszámolók szerint az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. a 2016-os évtől, összesen összesen 450 647 dollárt, 180 000 angol fontot és több mint 91 millió forintot fogadott el a külföldi civil szervezetektől.

Eközben az Átlátszónet Alapítvány 240 000 dollár támogatásban részesült az Open Society Institute-tól, amelyből többek között az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységét finanszírozta – sorolta.

Az is kiderült, hogy atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2022. évi beszámolója szerint 123 000 dollárt és 58 000 eurót tartott a bankszámláján. Ugyanakkor az Átlátszónet Alapítvány az időszak végén 220 000 dollár és 1000 euró betéttel rendelkezett – fűzte hozzá.

Vagyis kijelenthető, hogy az Átlátszó oknyomozó munkáját számottevő külföldi pénzek mentén folytatja. Ugyancsak fontos rögzíteni, hogy a nemzetközi támogatók kapcsolatba hozhatóak a magyar baloldal 2022-es kampányfinanszírozási botrányában főszerepet vállaló Action for Democracy-vel, ami CIA-közeli alapítvány – emelte ki.

Kapcsolódó tartalom

Ebben a helyzetben a CÖF-CÖKA adatigényléssel fordul az Átlátszóhoz, amelyben arra kérik a szervezetet, nyilatkozzanak arról: megfigyelt-e már, illetve folytatott-e már oknyomozó munkát az Átlátszó külföldi forrásból, magyar szervezetekkel szemben, illetve a nemzetközi szervezetekkel történő együttműködés során, az Átlátszó mely külföldi NGO-kkal osztja meg a megszerzett információkat?

Arra is kíváncsiak, hogy 2023-ban mennyi forrás érkezett külföldi szervezetektől az atlatszo.hu-hoz, illetve az Átlátszónethez, továbbá érkeznek-e a 2024-es helyhatósági és európai parlamenti választások napjáig külföldi források az Átlátszóhoz? – ismertette Tordai Máté.

Ajánljuk még