Percről percre

Honvédségi helikoptert kellett bevetni Kisorosziban | Dél felé tart a dunai árhullám | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Állami kitüntetéseket adott át Navracsics Tibor március 15. alkalmából

Március 15. talán a legszebb szimbolikával rendelkező nemzeti ünnepünk, mert az újjászülető magyarság, az újjászülető Magyarország jelképe – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Pesti Vigadóban, ahol állami kitüntetéseket adott át.

A tárcavezető hangsúlyozta: az 1848-as márciusi ifjaknak köszönhetően Magyarország nemcsak csatlakozhatott Európa nagy, demokratikus, polgári véráramához, hanem élen is járt azzal, hogy a legtovább tudta folytatni szabadságharcát, és a történelemben nem először és nem is utoljára, de talán a legnyilvánvalóbb módon kivívta a világ tiszteletét – tette hozzá.

Március 15-én egy olyan nemzedéknek adózunk tisztelettel, amely az életét, a boldogulását, sokszor a vagyonát, a családját, meggyőződését áldozta fel azért, hogy az utánuk következő nemzedékek boldogok lehessenek

– emelte ki a miniszter.

Az ünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából Navracsics Tibor a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át.


Március 15. talán a legszebb szimbolikával rendelkező nemzeti ünnepünk, mert augusztus 20-tól és október 23-tól eltérően az újjászülető magyarság, az újjászülető Magyarország jelképe – jelentette ki kedden Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Pesti Vigadóban, ahol állami kitüntetéseket adott át.

Az alábbiakban közöljük a kitüntetettek névsorát:

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült:

  • Kondora István, Sárvár város polgármestere;
  • Lenártek András agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök, szakközgazdász, volt országgyűlési képviselő, a BORA 94 Nonprofit Kft. szakmai-gazdasági tanácsadója, korábbi ügyvezetője;
  • Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tiszteletbeli elnöke, az Apáczai Diákotthon igazgatója;
  • Tóth János, Pest Vármegye Önkormányzata Közgyűlése korelnöke, a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás volt elnöke, Tápiószentmárton nagyközség volt polgármestere.

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült:

  • Ágh Ernő Péterné, a Vas Vármegyei Kormányhivatal nyugalmazott főigazgatója;
  • Kádár Ignác táncművész, koreográfus, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője;
  • Kecze István közlekedésgépész-mérnök, mérnöktanár, közoktatási vezető, Kisújszállás város polgármestere;
  • Markovits Alíz közgazdász, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója;
  • dr. Melis János, a Szarvasi Polgármesteri Hivatal címzetes főjegyzője;
  • Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Vármegyei Igazgatósága igazgatója;
  • dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke;
  • Müncz László, a Budapesti Zsidó Hitközség Hegedűs Gyula utcai körzete elnöke, a Budapesti Zsidó Hitközség elöljárója;
  • Piszter Péter Pál, a Balatongyöröki Honismereti Kör Egyesülete elnöke.

A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

  • Aros János, Sárospatak város polgármestere;
  • Bajner Imre Tamás, a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója;
  • Barna István, Csécse község polgármestere, a Csécse Településért Egyesület alapító tagja;
  • dr. Benda Mónika, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának fejlesztésért és üzemeltetésért felelős aljegyzője;
  • Bodor Ernőné, Mátranovák község polgármestere;
  • Csurgyók Lajosné Praks Anita, Aranyosgadány község polgármestere;
  • Hoffner Tibor, a Pannon Kincsesház Kft. ügyvezetője, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért szakmai vezetője, Taliándörögd község korábbi polgármestere;
  • Iváncsics Zsolt, a 4 Run Happy Team Kft. volt cégvezetője;
  • Koditek Pál Károly, a Cathedralis Tours Utazási és Kulturális Rendezvényszervező Iroda Kft. ügyvezetője, az Esztergom Barátainak Egyesülete elnöke, a Balassa Bálint Társaság elnökségi tagja, volt önkormányzati képviselő;
  • Németh Tamás okleveles építészmérnök, a Kima Studio Építészeti és Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője, vezető tervező;
  • Némethné Pintér Csilla, Szokolya község polgármestere;
  • Obbágy Csaba, Ózd város önkormányzati képviselője, a Sajóvárkonyi Általános Iskola igazgatója, az ózdi Rombauer Alapítvány elnöke;
  • Pálosi László, Balkány város polgármestere;
  • Petneházyné Bugán Magdolna, az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság elnöke;
  • dr. Szántód Anita, a Csopaki Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője;
  • Szentei Tamás, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kulturális Osztálya vezetője;
  • Vér József Ottó, Bicsérd község társadalmi megbízatású polgármestere.

A Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

  • Bartók Tibor, Hegyfalu község polgármestere;
  • Bencze Éva, a Litéri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője;
  • Birta Ferencné Madar Anna, Szakoly község alpolgármestere, a Polgárok Egyesülete Szakolyért civil szervezet elnöke;
  • Családi Anita, a Táplánszentkereszti Polgármesteri Hivatal jegyzője;
  • Csekényi István, Városlőd község volt polgármestere;
  • Elek Franciska, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Putnoki Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • Farkas Erzsébet, Martonvásár város volt önkormányzati képviselője, a Fejér Vármegyei Önkormányzat Közgyűlés volt tagja;
  • Farkas Krisztina, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület alelnöke, volt pedagógus és önkormányzati képviselő;
  • Götzerné Páva Mária, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Komlói Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • Grúber Zoltán János, Kecskéd község polgármestere;
  • dr. Györéné dr. Lénárt Mária Eszter, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Gyámügyi Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • Herczegné Számel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője;
  • dr. Huberth János, Tapolca város 5. számú háziorvosa;
  • Huppert László György, Majs község önkormányzati képviselője, a Mohács-Szöv Zrt. Igazgatósága elnöke;
  • Kovács Ágnes, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ellenőrzési Osztálya vezetője, belső ellenőrzési vezető;
  • Kurucz Attila, Kemenessömjén község társadalmi megbízatású polgármestere;
  • Lenner László, a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium tanára;
  • Malinkó Ágnes, a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztálya vezetője;
  • dr. Orosziné dr. Polner Kinga Magdolna, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya Komplex Környezetvédelmi Engedélyezési Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • Pappné Szegi Éva, Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztálya nyugalmazott közegészségügyi-járványügyi felügyelője;
  • Póczik András, Páli község polgármestere;
  • Salame Ágnes, Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala Kormányablak Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • dr. Torma Éva nyugalmazott járási tisztifőorvos, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
  • dr. Tóth László, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város volt önkormányzati képviselője, az egykori Zala Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője;
  • Váradi Zoltán természetvédelmi mérnök, természetpedagógus, agrármérnöktanár, a Matúra és Natúra Alapítvány kuratóriumi elnöke, a debreceni Természettár vezetője;
  • Velicsek Ildikó, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya nyugalmazott osztályvezetője.

A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

  • Bács Gáborné Nagy Ilona, a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya nyugalmazott vezető védőnője;
  • Bánkuti Sándorné, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztálya Humánpolitikai Osztálya nyugalmazott ügyintézője;
  • Barczáné Tóth Boglárka, a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központ intézményvezetője;
  • Benczikné Födelmesi Anna Mária, a sümegi Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola tanára;
  • Kacsur Margit, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztálya nyugalmazott közegészségügyi-járványügyi felügyelője,
  • Lovász Imréné, a Besenyszögi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi csoportvezetője;
  • Török Tibor Endre, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási és Egészségbiztosítási Főosztálya Adatbázis-kezelési, Ellenőrzési és Méltányossági Ügyek Osztálya nyugalmazott ügyintézője;
  • Visy László, Rábapordány község polgármestere.

Kiemelt kép: Állami kitüntetések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának tiszteletére rendezett átadóünnepségen a Pesti Vigadóban 2024. március 12-én. Az ünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízásából Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még