Percről percre

Budapest túl van a nehezén, napokon belül helyreállhat a közösségi közlekedés a fővárosban | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Megújította együttműködését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Semmelweis Egyetem

Megújította együttműködését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGyMSz) és a Semmelweis Egyetem. Az erről szóló szerződést hétfőn Budapesten írták alá.

Kövér László, az Országgyűlés és az NGyMSz Magyar Egyesületének elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, a jövő maga a gyermek, ezért amikor a gyermekmentő szolgálat és az egyetem orvosai a kiszolgáltatott gyerekek gyógyítására vállalkoztak, akkor a jövőmentés érdekében fogtak össze. Ezt a jövőmentést emelik most újabb szintre hosszú távú, átfogó megállapodással – mutatott rá az elnök.

Kövér László elmondta, az elmúlt több mint három évtizedben több mint félmillió beteg gyermek gyógyult a gyermekmentő szolgálatnak köszönhetően.

Ugyanakkor „illúzió” lenne azt gondolni, hogy a gyermekmentő szolgálatra a jövőben nem lesz szükség, mert sok bizonytalanságot rejt magában a nemzetközi helyzet, például a szomszédban zajló háború – tette hozzá.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte, hogy a partnerség mindkét fél számára előnyös: az egyetem szakembereket biztosít a szolgálat szűrőprogramjaihoz, részt vesz a betegek ellátásában, valamint szakmai háttérrel járul hozzá a továbbképző programokhoz, eközben a hallgatók határon túli továbbképzésekre kapnak lehetőséget, valamint a „terepen” is gyakorlatot szerezhetnek.

A rektor úgy fogalmazott,

kötelességének érzi, hogy a náluk tanulók ne csak megfelelő oktatásban részesüljenek és kiváló szakemberekké váljanak, de jó emberekké is, olyanokká, akik egész pályájuk alatt a betegeket, a rászorulókat és az elesetteket segítik.

Ezt a célt támogatja a megújított megállapodás is, amely a már hosszú évek óta gyümölcsöző szakmai kapcsolat folytatása – mutatott rá Merkely Béla.

Edvi Péter, az NGyMSz alapító elnöke felidézte, hogy a fogászat volt az első terület, amelyen elkezdtek együtt dolgozni az egyetemmel több mint 30 évvel ezelőtt, jelenleg pedig a szolgálat 108 fős önkéntes orvoscsoportjának magját a Semmelweis Egyetem adja.

„A legjobbak szerződnek a legjobbakkal”

– jelentette ki Edvi Péter.

A sajtóanyag szerint a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat határokon belül és azon túl is segíti és támogatja az elsődlegesen a szociálisan rászoruló vagy egyéb okból az egészségügyi ellátáshoz nehezen hozzáférő magyar nemzetiségű emberek egészségügyi ellátását.

Kiemelt kép: Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese, Pavlik Lívia kancellár, Merkely Béla rektor, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az NGyMSz Magyar Egyesületének elnöke és Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGyMSz) alapító elnöke (b-j) a szervezet és az egyetem együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírásán a Semmelweis Szalonban 2024. március 11-én. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Ajánljuk még