Aktuális

Itt nézheti vissza Orbán Viktor ünnepi beszédét

Visegrádi hoteltűz: sikerült megfékezni a lángokat a Silvanusban

Körülhatárolták a lángokat a visegrádi Hotel Silvanusban, és jelenleg az utómunkálatokat végzik a tűzoltók – közölte Némethy Zita, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője szombat délután.

Pintér Róbert, a hotel igazgatója az MTI megkeresésére elmondta, hogy

valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet,

ami a hotel negyedik emeletéről indult ki.

Tudatta azt is, hogy a vendégek a közeli parkolókban várakoznak, ahol buszok és melegedők állnak a rendelkezésükre. A következő órákban minden vendég visszakapja értékeit, akik szeretnének, haza mehetnek, a többieknek a hotel alkalmazottai foglalnak új szobát.

Kapcsolódó tartalom

Hangsúlyozta: a vendégek és az alkalmazottak a tűzeset alatt biztonságban voltak,

személyi sérülés nem történt.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tudatta, hogy a helyszínre három mentőhelikoptert és számos mentőautót riasztottak. Az épületet elhagyóknak a katasztrófavédelem segítségével egy buszt biztosítottak melegedőként – tette hozzá.

Csámpai Attila, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője korábban elmondta,

teljes terjedelmében égett a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, a mintegy 200 vendég elhagyta a hotelt.

Nem sokkal dél előtt már 14 tűzoltóegység dolgozott a tűz megfékezésén.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n tudatta, hogy a tűz miatt teljes szélességében és hosszában lezárták a hotelhez vezető Panoráma utat.

Kapcsolódó tartalom

A katasztrófavédelem közleménye szerint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett szentendrei, esztergomi és fővárosi hivatásos, valamint szentendrei, szigetmonostori, visegrádi és leányfalui önkéntes tűzoltók vonultak ki a tűzesethez. Az egységek tizennégy vízsugárral oltották a lángokat. A munkálatokat fővárosi, váci, gödöllői és budaörsi vízszállítók is segítették. A szállodát összesen 230 ember hagyta el a tűz miatt.

Kiemelt kép: M1

Ajánljuk még