Aktuális

Zárlatos töltő okozhatott tüzet az Óbudai Egyetem kollégiumában

Lovik Károly íróra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A százötven éve született Lovik Károly íróra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) csütörtökön a neves lószakértő Fiumei úti sírkertben található, az évfordulóra felújított síremlékénél.

A NÖRI közleménye szerint a budapesti megemlékezésen Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy Lovik Károly legnagyobb és legmívesebb írásai a versenylótenyésztésben és -versenyben teljesedtek ki.

Szakmai írásainak java részét angolul, németül és magyarul jegyezte fel, ezek közül több a mai magyar lóversenyközösségnek is példaértékű és használható – tette hozzá Dallos Gyula.

Felidézte,

Lovik Károly élete a lóversenyzésben tett szolgálatban teljesedett ki.

Báró Tornyai Lajos versenyistállóját vezetve hihetetlen eredményeket ért el, Kapus nevű lovával pedig 1904-ben megnyerte a Szent István díjat, ami világhírű elismerésnek számított.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója kiemelte: a magyar lovas nemzet, így kötelességünk emlékezni azokra az elődeinkre, akik munkásságukkal megőrizték az utókor számára ezt a tradíciót.

Hozzátette: vannak olyan személyek a Fiumei úti sírkertben, akiknek a neve kevésbé cseng ismerősen, de síremlékük helyéből, abból, hogy a nemzeti sírkert egyik kiemelt helyén nyugszanak, jól láthatja az utókor, hogy életükben elismert és meghatározó alakjai voltak hazánknak – ilyen történelmi személyiség Lovik Károly is – mondta.

„Ezeknek a személyeknek a megismertetése a Nemzeti Örökség Intézetének egyik büszkén vállalt feladata” – fűzte hozzá a főigazgató.

Lovik Károly (1874-1915) pesti polgári, értelmiségi családba született.

Lovik saját magát úgy határozta meg, hogy ő elsősorban lótenyésztő, versenylovak és vadászkutyák szakembere.

A századforduló táján Mr. Charles Lovik nevét jól ismerték az angol lordok, a francia lóversenyrendezők vagy német lószakértők. A Kolozsváron jogot tanult Lovik Károly 1904-ben Kapus nevű lovával megnyerte a nemzetközi lóversenyéletben is fontos eseménynek számító Szent István-díjat. Ezzel felkeltette egyrészt a lovassportot űző arisztokraták figyelmét, másrészt ekkor hívta meg maga mellé a Vadász- és Versenylap főszerkesztője, Bérczy Károly. Lovik Károly síremléke 2001 óta védett, a nemzeti sírkert része.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ajánljuk még