Percről percre

Még hat napig tarthat a kiemelt árvízi védekezés | Komáromnál tetőzött a Duna | Budapesten nyolcméteres a vízszint | A Lajtán elindult a lassú apadás – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Népszerű az ingyenes kamion- és buszsofőrképzés

Országszerte már több mint 8500-an jelentkeztek az ingyenes sofőrképzésre. A kormány március 1-jén indított programja keretében az érdeklődők ingyen szerezhetnek C, C+E vagy D kategóriás vezetői engedélyt. A költségek 30 százalékát ugyan be kell fizetni, ezt azonban a jelentkező visszakapja, ha egy éven keresztül itthon vállal munkát a szektorban. A támogatással a sofőrhiányt szeretnék enyhíteni.

Egyre több fiatal jelentkezik hasonló tanfolyamra. Az idei 45 végzett teherautóra és autóbuszra szerzett jogosítványt.

„Egyre nagyobb az igény az online sofőrképzésekre. Nálunk a jelentkezőknek először egy elméleti részt kell abszolválniuk, amit egy számítógépes vizsga követ. A gyakorlati rész csak ezután kezdődik. Az óraszámok változók, egy autóbuszvezető például 22, 30, 36 óra levezetése után tehet gyakorlati vizsgát” – fogalmazott Kiss Ferenc, a VOKSH Oktatási Kft. ügyvezetője.

A tanfolyamoknak azonban borsos áruk van, egy jogosítvány 600–700 ezer forintba is kerülhet. A kormány ehhez ad most támogatást.

Az ingyenes sofőrképzési program március 1-től indult. A résztvevők C, C+E, valamint D típusú jogosítványt szerezhetnek, azaz később (egyebek mellett) buszsofőrként vagy árufuvarozóként dolgozhatnak.

A programra magyar állampolgárok jelentkezhetnek, követelmény az alapfokú végzettség és a B kategóriás jogosítvány. Több kategóriánál életkori határ van, emellett egészségügyi alkalmasságot is vizsgálnak. A tanfolyamdíj 30 százalékát mindenkinek be kell fizetnie,

cserébe viszont ha a jelentkező egy évig itthon vállal munkát a szektorban, az összeget visszakapja.

A program iránt az érdeklődés egészen magas, néhány nap alatt 8500-an jelentkeztek.

„A személyszállítás és a teherszállítás területén magasabbak az átlagkeresetek. Ezek a munkakörök ezáltal vonzóbbá válnak, a programot elvégzőknek pedig a legjobb munkáltatóknál nyílhat lehetőségük elhelyezkedni” – mondta Almási Erzsébet, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A leendő sofőröket tárt karokkal várja egy szegedi cég is, amely belföldi és nemzetközi árufuvarozással foglalkozik, és szüksége van a szakképzett dolgozókra.

„Három és fél tonna feletti kategóriában sajnos magas a fluktuáció, nagyon kevés a releváns tapasztalattal rendelkező sofőr. A legjobbak a versenytársainktól is nagyon jó ajánlatokat kapnak, így nehéz megtalálni a közös pontot” – hívta fel a figyelmet Kralj Roxána, a Sela Trans Kft. ügyvezető-tulajdonosa.

A sofőrprogram azért különösen fontos, mert Magyarország stratégiai ágazata a szállítás és a logisztika.

Segítségével nőhet a foglalkoztatottság és csökkenhet a munkaerőhiány, ami jelentősen hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.

„A nagyobb versenyképesség látványosan lerövidítheti a felzárkózási időt a nyugat-európai gazdasági színvonalhoz. Magyarország számára nagy lökést adhat a tekintetben, hogy még jobban be tudjon kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, és még jobban be tudja tölteni a híd szerepét kelet és nyugat között” – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.

A sofőrhiány nemcsak itthon, hanem Európa más részein is súlyos problémát jelent, becslések szerint összességében 400 ezren hiányoznak a közutakról. Szakemberek szerint ha nem lesz változás, az ágazatban 2028-ra 750 ezer állás maradhat betöltetlen.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ajánljuk még