Gyász

Elhunyt Gát György

A nemzeti együttműködés erősítésére írt ki pályázatokat a Miniszterelnökség

Az idei esztendő az együttműködő nemzet éve, ennek jegyében 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat Kárpát-medencei és a diaszpórában tevékenykedő szervezetek számára a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága – közölte az államtitkárság vezetője az M1 kedd reggeli műsorában.

Potápi Árpád János hozzátette, a harmadik pályázat forrásait magyarországi önkormányzatok vehetik igénybe a külhoni testvérkapcsolatok erősítésére.

A pályázatokat április 3-ig nyújthatják be a szervezetek, és március 15-én indulhat az elnyert források nyomán a programok megvalósítása

– ismertette.

Felidézte: a 2010-ben létrejött államtitkárság célja, hogy békés eszközökkel egyesítse a nemzetet a Kárpát-medencében, és megszólítsa a világ különböző pontjain élő diaszpórát. Ezeket a célokat szolgálják a most megjelenő pályázatok is.

Kapcsolódó tartalom

A határon túli Kárpát-medencei civil szervezetek maximum 2 millió forintra pályázhatnak a többi között oktatási, nevelési, sportprogramok, egészség- és közösségmegőrző programok megvalósítására.

Ugyancsak legfeljebb kétmillió forintra pályázhatnak a magyar önkormányzatok a testvérkapcsolatok erősítésére. A diaszpóraszervezeteknek ugyanakkor maximum 5 millió forint áll a rendelkezésére, mert egy-egy úgynevezett magyar hétvégének a megrendezése, ami hétvégi magyar iskolát is jelent a gyerekek számára, magasabb költségigényű – mondta el Potápi Árpád János.

Kapcsolódó tartalom

Az államtitkár a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy vélekedett, hogy

az elmúlt esztendők eredményeinek is köszönhetően mára egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk, ha oktatásra, kultúrára, sportra, civil szervezetek működésére gondolunk. Ezt szolgálja a 2024-re meghirdetett Együttműködő Nemzet Program is, aminek az a lényege, hogy olyan hálózatokat hozzanak létre, amelyek a nemzet „idegrendszerét” alkotják.

Ezt szeretnék erősíteni a pályázati rendszerrel, amelyben minden olyan program megvalósításával jelentkezhetnek a civil szervezetek és önkormányzatok, amelyek az identitástudat erősítését szolgálják – mondta Potápi Árpád János.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még