Aktuális

Szoboszlai: Nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni

Szombaton rendezik negyedik alkalommal a téli Balaton-átúszást

Szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a téli Balaton-átúszást, amelynek központja a Tihanyrév lesz.

A szervező Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület pénteki közleménye szerint több szempontot mérlegelve és az előzetes időjárás-előrejelzést, valamint az úszók biztonságát is figyelembe véve döntöttek úgy, hogy szombaton 9 órai kezdettel bonyolítják le az eseményt.

Kiemelték, hogy idén rekordot jelentő számú úszó vesz részt a rendezvényen, közülük az 1250 méteres, teljes távon 24-en, a 635 méteres féltávon 14-en, a 417 méteres harmadtávon pedig kilencen indulnak. Ettől az évtől bárki úszhat az úgynevezett „mini távokon” – 50, 100 és 200 méteren -, ezekre nem kell előzetesen jelentkezni.

A szervezők mobil szaunákkal, melegvizes visszamelegítő dézsákkal, büfékocsival és felejthetetlen hangulat biztosításával várják a nagyközönséget.

A közlemény szerint az eseményen lehetőséget adnak arra, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a hidegvizes merülés alapjaival, és ellenőrzött, biztonságos keretek között ki is próbálhassák azt.

Kiemelt kép: Résztvevő férfi jön ki a 2,8 fokos Velencei-tóból, miután teljesítette a 100 méteres távot a 2. Téli Balaton-átúszás gárdonyi kvalifikációján 2021. december 19-én. A balatoni rendezvényt a tervek szerint 2022. február 19-én rendezik Szántód és Tihany között. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Ajánljuk még