Percről percre

Kimentettek egy embert az áradó Dunából Tahitótfalunál | Extrém terhelésnek vannak kitéve a gátak | Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Jön a szaharai sáros eső – térképen mutatjuk, hol csaphat le

| Szerző: hirado.hu
Péntek délelőtt még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat, dél felől szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre nagyobb területen kisüthet a nap.

A dél felől érkező csapadékzóna északnyugat felé halad, és több helyen, legkisebb eséllyel az északkeleti harmadban várható eső, zápor.

A levonuló csapadékzóna mögött kevés helyen előfordulhat zápor, délnyugaton zivatar sem kizárt. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, de a déli megyékben ennél melegebb is lehet az idő. Késő este 5, 11 fok közötti értéket mérhetünk – írják a Hungaromet honlapján.

(Fotó: met.hu)

Délkelet, kelet felől tovább növekszik, a nyugati tájak kivételével meg is vastagszik a felhőzet. Több helyen párássá válik a levegő, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében köd is képződik. Helyenként lehet zápor, majd az éjszaka második felében a keleti országrészben megnövekszik a csapadékhajlam. A délkeleti, keleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10 fok között alakul.

A kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: MTI/Varga György)

Ajánljuk még