Aktuális

Szentkirályi Alexandra a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje

Magánház udvarába zuhant egy vitorlázórepülő Budaörsön

Magánház udvarába zuhant a Budaörsi repülőtér közelében egy vitorlázó repülőgép kedd délután – közölte a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Némethy Zita közölte: a repülőgép két utasa ki tudott szállni a Hurok utcai kertben landoló repülőből, a mentők vizsgálják őket.

„Jelenleg a helyszínelés folyik, a hatóságok mellett a közlekedésbiztonsági szervezet munkatársai is jelen vannak és próbálják rekonstruálni a baleset körülményeit” – jelentette a helyszínről a közmédia tudósítója, Vigh András.

„Azt lehet tudni, hogy a motoros sárkányrepülő az erdő felől érkezett, meglehetősen alacsonyan szállva, akkor már fennállhatott minden valószínűség szerint a műszaki hiba.

Letarolta a gyümölcsfák tetejét, és amikor megközelítette a képen látható házat, akkor csapódott a földnek.

A baleset következtében, két ember sérült meg, mindketten a gépen utaztak, az egyik a gépnek a vezetője, a másik pedig az utasa volt” – tette hozzá.

Budaörs, 2024. február 27.
Oldalára dőlt vitorlázó repülőgép egy magánház kertjében, a Budaörsi repülőtér közelében 2024. február 27-én. A két utas ki tudott szállni a Hurok utcai kertben landoló repülőből.
MTI/Mihádák Zoltán

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: oldalára dőlt vitorlázó repülőgép egy magánház kertjében, a Budaörsi repülőtér közelében (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Ajánljuk még