Aktuális

Tűz ütött ki egy fővárosi kórház udvarán

Sztárvendég érkezett A Dal 2024 válogatójára

Varga Dániel a közönség soraiban ülve drukkolt a harmadik válogató fellépőinek. Az olimpiai és világbajnok vízilabdázó fiával vett részt a dalversenyen és elárulta, hogy bár A Dal 2024-et főként Milán kedvéért nézi, mindketten nagy rajongói a magyar zenének.

A nézőtérről követte Varga Dániel és fia A Dal 2024 harmadik válogatóját. A tízéves Milán hétvégenként izgatottan várja a műsort, és már az adás előtt pár perccel jelzi édesapjának, hogy ideje leülni a televízió elé és a Dunára kapcsolni. A fiatal rajongó szombaton az események sűrűjéből követhette kedvenc versenyét és fülig érő szájjal várta, hogy élőben láthassa az este tíz produkcióját, de előtte még beleshetett a kulisszák mögé.

Varga Dániel ízlése széles skálán mozog a magyar könnyűzenei palettán, bármilyen stílusú zenét szívesen hallgat. Az olimpikon ehhez kapcsolódóan kiemelte: „Az a jó A Dalban, hogy minden műfaj bemutatkozhat, és a műsor bebizonyítja, hogy aki, amit és ahogy előad – legyen szó bármilyen műfajról –, abban a minőség a lényeg.”

A Dal 2024 – szombatonként 19:35-től a Dunán, ismétlés vasárnap a Duna World csatornán 10:30-tól.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép forrása: MTVA/Farkas Fruzsina

Ajánljuk még