Százával érkeztek a diákok a Nemzeti Vértanúk Emlékművéhez kora délelőtt. Valamennyien azért érkeztek, hogy egy-egy szál virággal emlékezzenek a kommunista diktatúrák áldozataira.
„Nagyon fontos a megemlékezés azokról az emberekről, akik tettek azért, hogy ma itt lehessünk” – mondta Ádám Dániel.
A programot az Országgyűlés Hivatala és a Rákóczi Szövetség szervezte azzal a céllal, hogy közelebb hozza a múlt történelmét a fiatalokhoz.
Kapcsolódó tartalom
„Sokak nem tudtak tovább tanulni, sokaknak elvették a vagyonát, sokakat bebörtönöztek, kitelepítettek, megnyomorítottak vagy emigrálniuk kellett az országból, nagyon sok nehézség érte a magyar társadalmat” – idézte fel Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség elnöke.
A kommunizmusnak 100 milliónál is több halálos áldozata van világszerte.
Csak Magyarországon több tízezer embert hurcoltak kényszermunkatáborba és végeztek ki koholt vádak alapján.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és vitték a Szovjetunióba a kommunistákkal szembeni kiállása miatt.
A Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke szerint azonban ez a nap nemcsak a Kisgazdapárt főtitkárának személyes tragédiájáról szól, hanem egyfajta szembesülés is.
„Magába foglalja a szovjet rendszerrel és a kommunista diktatúrával szembeni általános kiszolgáltatottságot is. Szembesülést azzal, hogyha a kommunisták megszerzik a hatalmat, bárkiből lehet áldozat” – hangsúlyozta Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke.
Kapcsolódó tartalom
A megemlékezés után koszorúkat, virágokat helyeztek el először az emlékműnél, majd Kovács Béla szobránál, ahol lerótta kegyeletét az Országgyűlés alelnöke, Latorcai János is.
A Terror Házánál mécsesekkel emlékeztek a mártírhalált halt hősökre. Rétvári Bence államtitkár úgy fogalmazott:
a kommunizmus alapvető része az erőszak,
és a baloldalon mindig félrenéznek az erőszak kapcsán.
„Az erőszakot ők saját politikai eszköztáruk részévé tették, megismerni tehát a kommunizmust az erőszakról és ha valamikor a politikában a közéletben erőszak bukkan fel, akkor viszont bennünk kell, hogy kigyulladjon a jelzőfény” – magyarázta Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A megemlékezések a Gyorskocsi utcában folytatódtak. A KDNP ügyvezető alelnöke azt mondta:
szinte nem volt olyan magyar család, amelyet ne sújtott volna a kommunista terror.
„Emlékezünk mindarra a bűnre és terrorra, amelynek áldozatai tanárok, nagy és kisgazdák, mérnökök, orvosok, akiknek csupán annyi bűnük volt a kommunizmus szemében, hogy magyarként és szabadon akartak élni ebben a csodálatos országban” – mondta Latorcai Csaba a KDNP ügyvezető alelnöke.
Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerint
komoly károkat okozott a kommunizmus az emberiség történetében,
amiből okulni és tanulni kell.
„Semmilyen diktatúrát nem szeretnénk látni a jövőben, ezzel szemben szeretnénk, ha Európa visszatérne a keresztény gyökereihez, szeretnénk, ha a keresztény demokrácia megerősödne nemcsak Európában, hanem világszerte” – hangsúlyozta Simicskó István a KDNP parlamenti frakcióvezetője.
A kommunizmuskutató intézet vezetője az M1-en arról beszélt: ha ismerjük a történelmünket, akkor a jövőben nem követjük el ugyanazokat a hibákat.
„Emlékeztetnünk kell azokat a felnövekvő generációkat, akiknek már semmilyen fajta élménye, tapasztalata nincs arról, hogy milyen egy diktatúrába élni, hogy lássák azt, hogy a szabadságot nem adták ingyen” – mondta Fekete Rajmund a Kommunizmuskutató Intézet igazgartója.
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává.
Kiemelt kép: Koszorúk és virágok a Nemzeti vértanúk emlékművénél a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), az Országgyűlés Hivatala és a Rákóczi Szövetség közös megemlékezésén a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2024. február 25-én. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)











