Baleset

Két autó frontálisan ütközött, a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek

Steiner Attila: Fontos, hogy Magyarország a zöld átállás éllovasa legyen

Fontos, hogy Magyarország a zöld átállás éllovasa legyen, ezt ugyanakkor reális módon kell megvalósítani – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1-en pénteken.

Steiner Attila alapelvként emelte ki az energiaszuverenitás erősítését. Ehhez hozzájárulnak a helyben megtermelhető zöld energiaforrások, de még nem lehet kizárólag ezekre támaszkodni, mert ehhez olyan átalakítások szükségesek, amelyek rövid távon nem megfizethetők – hangsúlyozta.

Az államtitkár közölte:

szeretnék növelni azt a 15-18 százalékos arányt, amit a napenergia jelenleg képvisel a hazai villamosenergia-mixben, de emellett más energiaforrásokra is szükség van. Az atomenergia és a napenergia kettősére szeretnének támaszkodni – emelte ki.

Felidézte, hogy Magyarországon idén januárban mérték a mindenkori legmagasabb, 7441 megawattos áramfogyasztást. A hazai napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja az 5600 megawattot, a paksi atomerőmű pedig 2000 megawattos. Amikor süt a nap és az atomerőmű is működik, teljesen el lehet látni az országot széndioxidkibocsátás-mentes technológiákkal – hívta fel a figyelmet.

Kapcsolódó tartalom

Hozzátette ugyanakkor:

a fő kihívást az jelenti, hogy az idő 70-80 százalékában nem, vagy nem erősen süt a nap, de akkor is kell energiát előállítani, ezért nagyon fontos az atomerőmű.

Steiner Attila ismertette, hogy már több mint 255 ezer háztartásnál vannak napelemek, illetve a 2010 után épült ingatlanok negyedénél telepítettek napelemeket.

Kapcsolódó tartalom

Ipari és lakossági szinten is szükség van ugyanakkor a megtermelt zöldenergia tárolási lehetőségének megteremtésére. Ezért indították el januárban a Napenergia Plusz programot, ami a tárolót is tartalmazó háztartási napelemes rendszerek telepítését segíti – idézte fel.

Vannak olyan technológiák, amelyek ipari méretekben is lehetővé teszik a villamos energia tárolását, az ipari tárolók telepítését 62 milliárd forint keretösszegű programmal ösztönzik

– jelezte. Hozzátette, hogy vizsgálják más technológiák felhasználásának lehetőségét is.

A megújuló energia területén folyamatos bővüléssel kalkulálnak, de nagyon fontos az atomenergia szerepének erősítése is, mert a növekvő lakossági és ipari energiaigényt tiszta energiaforrásokból kell kielégíteni – hangsúlyozta az EM államtitkára.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még