Aktuális

Izgalmas programokkal várják a látogatókat március 15-én Budapesten és vidéken egyaránt

Leleplezte a volt NATO-főparancsnok, hogy avatkoznak be Sorosék az európai országok belügyeibe

Újabb kiszivárgott felvételen vall arról az Action for Democracy kuratóriumi tagja, hogy miként avatkozik be az amerikai szervezet európai országok választásaiba. A korábbi NATO-főparancsnok, Wesley Clark most arról beszélt, hogy Olaszországban évekig dolgoztak a választási eredmények befolyásolásán. Az Action for Democracy nevű szervezetről korábban derült ki, hogy valójában Soros Györgytől kapja a pénzt, többek között arra is, hogy Magyarországon is megpróbálja befolyásolni a választási eredményeket.

Újabb részletes beismerő videó szivárgott ki az amerikai Action for Democracy nevű szervezetről, amelyben most az NGO kuratóriumi tagja, Wesley Clark beszél arról, hogy hogyan avatkoztak be több országban is, például Olaszországban, Görögországban és Boszniában is a választásokba.

Kapcsolódó tartalom

„És Magyarországon is?” – teszi fel a kérdést a korábbi NATO-főparancsnok beszélgetőpartnere, mire Wesley Clark egyszerűen azt válaszolja: „Persze, Magyarországon is.”

A titokban rögzített felvétel végén az Action for Democracy kuratóriumi tagja azt is kijelenti,

nem az amerikai kormány, hanem – a szervezeten keresztül – magánszemélyek avatkoznak be más országok választásaiba.

„Még júniusban is érkezett az Action for Democracytól több mint 400 millió forint” – vallotta be korábban Márki-Zay Péter.

Ez az a szervezet, amelyik a 2022-es magyarországi parlamenti választásokat is megpróbálta befolyásolni,

a később guruló dollárok néven elhíresült amerikai pénzekkel. Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje egy interjúban szólta el magát, hogy

az Action for Democracytól dollármilliókat kapott a választási kampányra.

Később titkosszolgálati jelentésekből derült ki, hogy több mint négymilliárd forint érkezett Amerikából a baloldalhoz.

Kapcsolódó tartalom

De ugyanezekből a kiszivárgott videókból derült ki korábban, hogy az Action for Democracyt valójában Soros György pénzeli. A szervezet tagjai a felvételeken egyebek mellett arról beszéltek: a feladatuk nem merült ki annyiban, hogy a baloldalhoz eljuttassák a guruló dollárokat, hanem például

arra is törekedtek, hogy a magyar miniszterelnök hírnevét rontsák Amerikában.

A Soros György pénzelte szervezet az európai parlamenti választásokat is célba vehette. A Mandiner.hu a héten arról írt: a civil szervezet olyan pályázatokat írt ki, amelyekkel – az Action for Democracy szerint – olyan közéleti szereplőket vagy szervezeteket kíván támogatni, akik, amik a demokrácia megvédéséért dolgoznak, többek között újfent Magyarországon is.

Kapcsolódó tartalom

Elemzők erre korábban úgy reagáltak: a választások közeledtével ismét jön a dolláreső a baloldal számára.

Kiemelt kép: Soros György (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Ajánljuk még