Aktuális

„A kultúra a kötődéseink kötege” – átadták a Lajtha Ház Kulturális Központot

Megtalálták a pénztárcáját, de nem örülhetett a salgótarjáni fiatal, mert kiderült, mit rejtegetett

| Szerző: hirado.hu
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 18 éves salgótarjáni fiatal ellen, aki elvesztette a pénztárcáját, amit a becsületes megtaláló a benne lévő kábítószerrel együtt leadott a rendőrségen.

A vádirat szerint az akkor még fiatalkorú vádlott 2021 nyarán elvesztette a pénztárcáját egy játszótéren. Másnap egy kutyasétáltató megtalálta a tárcát, és azt leadta a rendőrségen. A pénztárca átnézésekor a rendőrök megtalálták a vádlott személyes iratait, de a pénztárcában volt két csomag kannabiszt tartalmazó növényi őrlemény is.

A rendőrök a tárcában talált iratok alapján megállapították a tulajdonos kilétét, kihallgatták, majd tőle vizeletmintát vettek, melyből kiderült, hogy nem csak tárolta a drogot, hanem abból fogyasztott is. Mivel a kábítószer csekély mennyiségű volt, az ügyészség felfüggesztette az eljárást annak érdekében, hogy a férfi részt vehessen egy kábítószer-használatról szóló kezelésen, melyet önként vállalt.

Kapcsolódó tartalom

A kezelés fontossága abban áll, hogy amennyiben a foglalkozásokon a kezdő kábítószer-fogyasztók részt vesznek, nem lehet őket megbüntetni a cselekményükért. A fiatal a korábbi vállalása ellenére nem vett részt a foglalkozásokon, így az ügyészségnek el kellett rendelnie az eljárás folytatását és ellene vádat emelt kábítószer-birtoklás vétsége miatt.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben közérdekű munka végzése büntetést szabjon ki. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még