A rendőrségi honlapon korábban azt közölték, hogy több bejelentés érkezett a rendőrségre egy erősen vérző férfiról hétfőre virradóan a Kazinczy utcából. A megkéselt ember életét már a mentők sem tudták megmenteni – tették hozzá.
Kapcsolódó tartalom
A rendőrök délutáni tájékoztatása szerint a holland pár hétfőn hajnali 2 óra 10 perc körül féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül – emelték ki.
A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik – áll a közleményben.
A galéria a képre kattintva nyílik meg.