Aktuális

Robbanás történt az EP-képviselőket szállító vonaton, menekíteni kellett a politikusokat

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Elengedhetetlen a magyar haderő fejlesztése

A magyar honvédséget olyan állapotba kell hozni, hogy az ország szükség esetén képes legyen megvédeni magát, a haderőfejlesztés „nem úszható meg, nem bliccelhető el” – jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Hungarian Business Leaders Forum 24. pénzügyi csúcstalálkozóján tartott előadásában kiemelte: ez a folyamat elindult, és kiterjed a védelmi iparra, a fegyverzetfejlesztésre, a humánerőforrás és az infrastruktúra területére is.

Szólt arról is: Magyarország teljesíti azt a NATO-elvárást, hogy GDP-jének két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra.
A tárcavezető értékelése szerint Magyarország stabil alapokon áll, még akkor is, ha a világban „tektonikus mozgások” vannak.
Az orosz-ukrán háborúról azt mondta, a szomszédságunkban egy 21. századi típusú „rémes öldöklés” folyik, amely meghatározza a „körülményeinket”. A háború kezelése és a kirobbanását követő gazdasági, politikai döntések alapvetően változtatták meg az európai erőviszonyokat, gazdasági pozíciókat – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: katonai értelemben „olyan háborút vívunk, mi, a Nyugat”, amelyben „nyugati pénzből, nyugati fegyverekkel, nyugati lőszerekkel az ukránok harcolnak”. Sem a fegyverrendszerek, sem a lőszer- és egyéb utánpótlás nem álltak stratégiai értelemben készen ahhoz, hogy egy „végtelennek tűnő háborút vívhassunk” – tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, hogy a magyar álláspont változatlan az orosz-ukrán háborúról: azonnali tűzszünetre és béketárgyalások megkezdésére van szükség. Magyarország továbbra sem küld fegyvert Ukrajnába, „ezen állásponton semmilyen nyomásra nem fog változtatni”.

A gázai övezetben dúló háborúról szólva azt mondta, ez a konfliktus is aggodalomra ad okot, és ennek a háborúnak a kockázata sem kisebb a nemzetközi stabilitást tekintve.
A magyar haderőfejlesztéssel kapcsolatban a honvédelmi miniszter arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt évtizedekben „elhanyagoltuk azt a lehetőséget”, hogy bármely országot érhet támadás, és a NATO – amely a nemzeti hadseregek felajánlásából működő szervezet – biztonsági garanciái nem értelmezhetők a haderő fejlesztése nélkül.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a haderőfejlesztésben több program már lezárult, jelezve, minden fegyvernemben nagy előrelépések történtek. Elsőként a légvédelmet emelték magas szintre, „minőségi generációváltás” történik ezen a területen – tette hozzá.

Második lépésként a nehézdandár felépítését jelölte meg, ami NATO-elvárás is. Magyarország ígéretet tett arra – fűzte hozzá -, hogy 2028-ra komoly szárazföldi páncélos erőt hoz létre.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf harmadik fő feladatként ezen eszközök rendszerbe állítását említette.
A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy természetesen szükség van olyan emberekre, akik a különböző fegyvernemekben használatos modern, nagy értékű, NATO-kompatibilis eszközöket működtetni, használni tudják.

Kitért arra, hogy több toborzókampány indult, amelyek megállapítása szerint sikeresnek mondhatók.
Folyamatos a katonákat kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése is. A laktanyákról sokaknak „középkori” elképzelései vannak, ma már azonban a legtöbb ilyen létesítmény a „diákszálló ++” kategóriába tartozik – jegyezte meg.

A miniszter szólt a kormány azon szándékáról, hogy a haderő fejlesztése a védelmi iparon keresztül összekapcsolódjon a gazdaság fejlesztésével. „A Magyar Honvédség megrendeléseire ipart lehet építeni” – jelentette ki, hozzátéve, a védelmi ipar kiépítésében nagyon fontos nemzetgazdasági potenciál is van; a saját igényeken túl ez az iparág exportra is termelhet.
A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy magyar vállalkozásokat is bevonjanak a védelmi ipari fejlesztésekbe.

Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 24. pénzügyi csúcstalálkozóján a K&H budapesti székházában 2024. február 16-án (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még