Dukai Miklós emlékeztetett: a programot 2011-ben indította a kormány azzal a céllal, hogy az önkormányzatokon keresztül segítsen a krízishelyzetnek leginkább kitett családoknak. A program éves szinten 180-200 ezer háztartást támogat – tette hozzá.
Az önkormányzati államtitkár tájékoztatása szerint
várhatóan május végéig lehet majd pályázni, így az erdőgazdaságok is felkészülhetnek az igények ismeretében.
Mire a fűtési szezon elkezdődik, minden önkormányzatnál ott lesz a pénz, és biztosíthatják a tüzelőanyagot, jellemzően a tűzifát a rászorulóknak – emelte ki.
Dukai Miklós a programmal kapcsolatban a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című pénteki műsorában azt is elmondta: szociális tüzelőanyagra az ötezer lakos alatti települések pályázhatnak alapvetően tűzifára, de minden évben vannak olyan önkormányzatok, amelyek barnakőszenet vásárolnak.
Az M1 aktuális csatorna műsorában Dukai Miklós hangsúlyozta:
idén is támogatást kapnak a települések az energiaárak kompenzálására. Tavaly a kormány több mint 67 milliárd forintot biztosított, amellyel óvodák, bölcsődék, szociális bentlakásos intézmények, illetve a közvilágítás, közétkeztetés költségeihez járultak hozzá.
Idén a költségvetési törvény rezsivédelmi alapjában 83 milliárd forintos keretösszeg van elkülönítve, és első körben a tízezer fő alatti önkormányzatok már kaptak is egy mintegy 30 milliárdos támogatást, amelyet a költségvetési törvény mechanizmusain keresztül folyósítanak – mondta.
Szintén kiegészítő támogatást kapnak az önkormányzatok a minimálbér és garantált bérminimum emelkedéséből adódó többletkiadásokhoz – ez idén 67 milliárdos többlettámogatás –, valamint a pedagógusok átlagosan 32,5 százalékos béremeléséhez is biztosítja a kormány a plusz forrásokat – ismertette Dukai Miklós a tévéadásban, a rádióműsorban pedig jelezte: utóbbi nagyságrendileg 66 milliárd forintot jelent, az esélyteremtési illetmény a hátrányos helyzetűekkel foglalkozóknak pedig további több mint 12 milliárd forintos tétel.
A kiemelt kép illusztráció.