Gyász

Elhunyt Gát György

Varga Mihály: Az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani

Az erősödő háborús konfliktusok és a szankciók hatásait sikerült tompítani, így a magyar gazdaság a tavalyi harmadik negyedévben már 0,8 százalékkal növekedett, a negyedik negyedévben pedig tartotta az előző évi negyedévi teljesítményét – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán Facebook-üzenetben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi évre vonatkozó GDP-adataira reagálva.

Kifejtette, a káros külső hatások éves szinten 0,8 százalékkal mérsékelték a magyar gazdaság teljesítményét, ennek ellenére Magyarország gazdasági teljesítménye jelenleg is mintegy 5 százalékkal haladja meg a világjárvány előtti szintet, megelőzve a 3,5 százalékos uniós átlagot.

Kijelentette,

2024 a növekedés éve lehet a magyar gazdaságban, a bővülés mértéke elérheti a 3-4 százalékot. Ezt támogatja, hogy a kormány letörte az inflációt, a reálbérek újra növekednek, a fogyasztás, az export, a beruházások erősödnek, a foglalkoztatás rekordszinten van.

Hozzátette, az Európai Bizottság is arra számít, hogy a magyar gazdaság az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet.

Varga Mihály hangsúlyozta, a hazai eredmények bizakodásra adnak okot, a külső körülmények ugyanakkor óvatosságra intenek. Példaként említette, hogy az orosz-ukrán háború, a gázai konfliktus okozta nyersanyag- és alkatrészhiány, a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a hazai teljesítményt.

Kapcsolódó tartalom

Ebben a helyzetben az egyensúly erősítésére, óvatos tervezésre van szükség. Ezért a kormány 2024-ben tovább csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot, fenntartható növekedési pályára állítja a gazdaságot – mondta Varga Mihály.

Ajánljuk még