Néhány napja az X közösségi oldalra került egy videó, amelyen többek között Korányi Dávid, az amerikai pénzeket Magyarországra juttató Action for Democracy vezetője maga vallotta be, hogy valóban egy baloldali ellenzék választási kampányát támogatják a guruló dollárokkal, de ezt végig próbálták eltitkolni.
Arról is beszél, hogy nem félnek kritizálni a szerintük autoriter vezetőket és tendenciákat, mint Bolsonaro elnököt Brazíliában, Orbán Viktort Magyarországon vagy Kaczynskit Lengyelországban, majd hozzáteszi: „Támogatunk civil szervezeteket…”
Pedig korábban Korányi Dávid nevezte nevetségesnek ezeket a vádakat egy, a Telexnek adott interjúban: „Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó, hanem magyar diaszpórában élő állampolgárok donációja.”
Csakhogy ez az állítólagos diaszpórában élő állampolgár nem más, mint Soros György – legalábbis ez derül ki az X-en megjelenet videókból. A felvételeken az Action for Democracy vezetői vallanak arról, hogy az általuk vezetett NGO-t lényegében a magyar származású spekuláns pénzeli.
A baloldal több mint egy éven keresztül a magyar embereket és a hatóságokat is megpróbálta teljesen átverni a külföldről érkezett kampánypénzekkel kapcsolatban. Szinte minden szereplő tagadta, hogy tudna az Amerikából érkezett támogatásokról.
Márki-Zay Péter azonban elszólta magát: „Még júniusban is érkezett az Action for Democracytól több mint 400 millió forint.”
A baloldali pártvezetőknek ezért az elszólásért kellett magyarázkodniuk. Márki-Zay Péter ugyanis a rendszerváltás utáni legnagyobb pártfinanszírozási botrányt robbantotta ki azzal, hogy egy interjúban bevallotta: dollármilliókat kaptak az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül az Egyesült Államokból a 2022-es választások előtt és után is. Később titkosszolgálati vizsgálat derítette ki, hogy összesen több mint négy milliárd forint érkezett külföldről a baloldalhoz.
„Ez valójában egy leplezett politizálás”
– mondta Kacsoh Dániel, a Mandiner főszerkesztő-helyettese.
A civil csomagolás csak álca, a 2022-es magyarországi választásokba is az ellenzék javára beavatkozó Action for Democracy célja térségünktől egészen az amerikai földrészig a választások befolyásolása, mégpedig a liberális oldal érdekében – tette hozzá az újságíró. Kijelentette: „Korányi Dávidnak pedig köszönjük a beismerő vallomást, hiszen ez azt jelenti, hogy ők ezt tudták és direkt így csinálták, tehát ez a pénz direkt politikai célokra ment.”
Kacsoh Dániel szerint ezzel a beismeréssel a mikroadományok mítosza megdőlt, és tisztán látszik, hogy az amerikai Demokrata Párthoz és így a washingtoni kormányzathoz ezer szállal kötődő emberek szándékosan próbálták befolyásolni a választásokat.
A Mandiner egy cikkében összeállítást is közölt arról, hogy a Action for Democracy miként akarta befolyásolni a választásokat Brazíliában, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon.
A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Shutterstock)