Időjárás

Továbbra is kitart a fagy, de nemsokára fordulhat a kocka

KSH: Csökkent az ipari termelés decemberben

2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2022 decemberében - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 novemberéhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött. 2023-ban az ipari termelés volumene 5,5 százalékkal kisebb volt, mint 2022-ben.

2023. decemberben a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene. Mindössze három alágban nőtt a kibocsátás, a legnagyobb mértékben a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozásban.

Az ipari termelés tavaly decemberi részletes adatait február 13-án közli második becslése alapján a KSH.


KSH: tavaly decemberben a kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg 1,4 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,3, az üzemanyag-kiskereskedelemben 3,8 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,0 százalékkal kisebb lett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,4 százalékkal bővült az előző hónaphoz viszonyítva.

2023-ban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 7,9 százalékkal kisebb volt az előző évinél.

A KSH jelentése szerint decemberben az előző év azonos időszakához képest az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 1,3 százalékkal nagyobb lett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 78 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,4 százalékkal emelkedett, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 1,5 százalékkal csökkent.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 3,0 százalékkal csökkent. Az eladások volumene a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 6,5 százalékkal nőtt, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 2,5, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 4,7, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 6,0, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 8,9, a használtcikk-üzletekben 15 százalékkal kisebb lett.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,2 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 2,7 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene – az üzemanyagár-sapka bázishatásának megszűnése miatt – 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos havihoz képest.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 4,2 százalékkal nőttek – közölte a KSH.

Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1811 milliárd forintot ért el – derül ki a jelentésből.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 37 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 14 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Az előző évhez képest 2023-ban naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelmi forgalom volumene 7,9 százalékkal kisebb lett. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,5 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még