Viperával és kalapáccsal támadt egy nyolcfős társaság, köztük három nő egy munkába tartó dohánybolti eladóra tavaly februárban Gazdagréten.
Áldozatukra hátulról rontottak rá, esélyt sem adva neki a védekezésre.
Még akkor is rugdosták, amikor a földre került. A brutális verés 30 másodpercig tartott, a támadók közben egy szót sem szóltak.
Két nap alatt akkor öt hasonló támadás történt Budapesten. Ezekben összesen kilencen sérültek meg, többségük súlyosan. Az áldozatok között több nő is volt. Csak az volt a közös bennük, hogy ruházatuk alapján a támadók szélsőjobboldalinak vélték őket.
Hármukat a Teréz körúton, egy taxiban fogták el, a náluk lévő kesztyűket, viperákat és kalapácsot megpróbálták a kocsiban eldugni. Kiderült: a német és olasz nemzetiségű támadók
az Antifa nevű nemzetközi szélsőbaloldali szervezet szimpatizánsai és éppen azért jöttek Budapestre, hogy általuk szélsőjobboldalinak gondolt emberekre vadásszanak.
Az M1 értesülései szerint mielőtt Magyarországra érkeztek, erőnléti edzéseket tartottak, és begyakorolták a támadásokat. Úgy tudni, álnéven foglaltak szállást, és telefonjaikon csak egymást hívták. A hangazonosítás megakadályozása érdekében pedig akció közben soha nem szólaltak meg.
A három Magyarországon elfogott támadó ügye most, január végén került a bíróság elé,
és az előkészítő ülést már meg is tartották.
Kapcsolódó tartalom
„A három vádlott közül a másodrendű vádlott beismerő nyilatkozatot tett, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ezt a nyilatkozatot elfogadta, így az ő esetében, miután nem vitatottak a bizonyítékok és a tényállás sem, ítéletet lehetett hozni, és a bíróság három év szabadságvesztésre és öt év Magyarországról való kiutasításra ítélte, a szabadságvesztést fegyházban kell letöltenie” – sorolta Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.
Közben a BBC és a hazai baloldali lapok is arról írnak: az ügy olasz vádlottja embertelen körülmények között van fogva tartva az egyik magyarországi börtönben.

Az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erõszak bûntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nõ nyolcszemélyes zárkája a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtótájékoztatóján a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában, a Gyorskocsi utcában 2024. január 31-én. A BVOP valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a 38 éves olasz nõt.
MTI/Hegedüs Róbert
A BBC az olasz La Repubblica napilap írására hivatkozva úgy fogalmaz: Salis asszony egy korábbi cellatársa arról számolt be, hogy szándékosan patkányokkal és rovarokkal teli cellában tartották fogva.

Az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erõszak bûntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nõ nyolcszemélyes zárkája a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sajtótájékoztatóján a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában, a Gyorskocsi utcában 2024. január 31-én. A BVOP valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a 38 éves olasz nõt.
MTI/Hegedüs Róbert
A Híradóban bemutatták azt a zárkát, amelyben az olasz nő fogvatartási idejét tölti. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) szolgálatvezetője azt mondta:
határozottan visszautasítanak minden vádat,
amit a külföldi – és magyar baloldali lapok is – írtak az olasz nő fogvatartási körülményeiről, a volt fogvatartott állítása pedig, mint fogalmazott: kitalált és rosszhiszemű.
„Itt a helyszínen egyértelműen látszik az, hogy a zárka kialakítása, az ablakon elhelyezett ki-be dobásgátló egyértelműen megakadályozza azt, hogy sem rágcsálók sem madarak a zárkába nem tudnak bejönni. Fizikálisan ez képtelenség, ilyen eseményre nem is kerülhetett sor”– magyarázta Kovács Mihály, a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának vezetője.
A Fővárosi Főügyészség az olasz nőt
bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja.
A nő a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát. Ha elítélik, akkor akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.

Kovács Mihály, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) Fogvatartási Ügyek Szolgálatának szolgálatvezetõje sajtótájékoztatót tart az úgynevezett antifaügyben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erõszak bûntettével és súlyos testi sértéssel vádolt olasz nõ nyolcszemélyes zárkájában a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. Objektumában, a Gyorskocsi utcában 2024. január 31-én. Jobbra Csora Edina bv. õrmester, olaszul is beszélõ reintegrációs tiszt. A BVOP valótlannak tartja, ezért visszautasítja azokat a médiában megjelent állításokat, amelyek szerint méltatlan körülmények között tartják fogva a 38 éves olasz nõt.
MTI/Hegedüs Róbert