Fontos

Halálos lakástűz volt a Somogy vármegyei Csömenden

Februárban már az emelt bért kapják a tanárok, és a program ennyivel még nem ér véget

Még néhány nap és megkapják az új kinevezéseiket a tanárok. Ezzel együtt pedig februárban már a megemelt bért utalják valamennyiüknek. A fizetések átlagosan több mint 32 százalékkal emelkednek. De az a terv, hogy 2025-ig 93 százalékos emelés legyen az ágazatban.

Az M1 által bemutatott számítógépes program garantáltan megszeretteti a matematikát a gyerekekkel. Segítségével játszva tanulhatnak a diákok. A szoftvert most bárki kipróbálhatta egy tanároknak szervezett budapesti expón.

Több száz lelkes tanár vett részt a programon: új ötletekkel, módszerekkel, tankönyvekkel ismerkedhettek meg, hogy aztán ezek közül minél többet használhassanak az órákon. De nem ez az egyetlen motiváció.

A tanárok azt mondják, a béremeléssel is új lendületet kaptak.

„Azt gondoljuk, hogy egy jó irányba haladunk és innen még fölfelé, akár kisebb lépésekkel, de akkor lennénk a legboldogabbak, hogyha minél nagyobb lépésekkel haladnánk” – mondta Kullár-Halász Ildikó a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola tanítója.

Átlagosan 32,2 százalékkal nő a tanárok fizetése januártól. Az első emelt bér februárban érkezik. Az első és a második minősítési kategóriába tartozó tanárok legalább félmillió, de akár 1 milliós bruttó bért is kaphatnak. A mesterpedagógusok pedig 630 ezer és 1 millió 365 ezer forint közötti összeget vihetnek haza, a kutatótanárok pedig még ennél is többet.

A kormány 2030-ig vállalta, hogy a diplomás átlagbérrel együtt emeli a tanárok fizetését.

„Nagyon fontos, hogy ezt biztosítani tudjuk, bízunk benne, hogy ez egy minden szempontból növekedést hozó intézkedés lesz és nagyon sok bizalommal vagyunk annak irányába, hogy a közös munkát a pedagógusokkal, a köznevelésben tovább tudjuk így együtt építeni” – fogalmazott a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára, Balatoni Katalin.

Az M1 úgy tudja: a jelentős fizetésemelés hírére több olyan tanár, aki korábban elhagyta a pályát már érdeklődik, hogyan mehetne vissza tanítani. Horváth Péter a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az M1-nek azt mondta: a béremelés nemcsak a szakma presztizsét erősíti, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy megfelelő számú tanár legyen az iskolákban.

„Mindenki nagyon várta már, hogy egy jelentősebb béremelést kapjanak a pedagógusok, az előző évben ez még nem következett be, hiszen az európai uniós pénzek nem érkeztek meg,

most viszont beváltotta a kormány az ígéretét,

megjöttek az uniós pénzek, megkezdődik a felzárkózás a diplomás átlagbérekhez” – ismertette az elnök.

Az új kinevezésekről és a fizetésemelésről január 30-ig értesítik a tanárokat, februárban így már az emelt bért kapják meg. A program azonban ezzel nem ér véget. A kormány azt ígéri: 2025-ig minden eddiginél nagyobb, 93 százalékos béremelés jöhet az ágazatban.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még