Időjárás

Csendes őszi idő várható a hétvége első napján

Gyopáros Alpár bejelentette, idén tízmilliárd forint értékben írnak ki pályázatokat a Magyar falu programban

Idén még legalább két, egyenként 5 milliárd forint keretösszegű pályázat kiírása várható a Magyar falu programban – közölte Gyopáros Alpár kormánybiztos csütörtökön Nógrád községben, ahol a program keretében kialakított szolgálati lakást adott át.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Nógrád vármegyei településen elmondta: várhatóan március végén hirdetik ki annak a 10 milliárd forintos keretösszegű, most lejárt határidejű pályázatnak az eredményét, amelynek keretében önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújítására, falu- és tanyabuszok, kommunális, orvosi, iskolai, óvodai, illetve a polgármesteri hivatal működéséhez szükséges eszközök beszerzésére lehetett pályázni.

Gyopáros Alpár kitért arra, hogy, az eddigi évekhez hasonlóan idén is terveznek új támogatási célterületet, a falusi polgármesterek javaslatai alapján.

Szólt arról is, hogy Magyarországon körülbelül 3 millió ember él 5 ezer fő alatti településen. Őket érinti az intenzív fejlesztési program – mondta. A fejlesztésekről szólva közölte: azok gyakorlatilag mindent érintenek, ami a falu életéhez kapcsolódik, a többi között az önkormányzati szolgáltatásokat, az egyházakat, a civil szervezeteket, a vállalkozásokat, de a közlekedést is.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy a Magyar falu programnak a 2018-as indulása óta alulról és felülről egyaránt építkezőnek kell lennie, „semmiképpen sem olyan programnak, amelyben egy budapesti kormánytisztviselő egy budapesti állami hivatalban egy íróasztal mögött mondja meg, hogy mire van szükségük a falvaknak; mondják meg ezt maguk a falvak”.

A kormánybiztos csütörtökön polgármesterekkel is találkozott Nógrádon. Elmondta: sok száz hasonló szakmai konzultációt folytattak már le több tízezer résztvevővel, ezeken a találkozókon javaslatok, vélemények, jó szándékú kritikák is elhangzanak, mindezeket pedig béépítik a Magyar falu programba.

Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője a rendezvényen arról számolt be, hogy 2019 óta 14,4 milliárd forint érkezett Nyugat-Nógrádba a Magyar falu program nyertes pályázatainak köszönhetően,

és ezen felül még 8 milliárd forint a falusi csok eredményeként. Ez 82 kistelepülést érint – tette hozzá.

Varga Richárd (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, Nógrád község csaknem 300 millió forintot nyert el a programban az utóbbi években. A csütörtökön átadott, még üres szolgálati lakásra pályázatot írnak ki, a szándék szerint gyermekorvosi vagy óvodapedagógusi lakás lesz.

Kiemelt kép: Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztésért felelős kormánybiztosa (Fotó: MTI/Ruprech Judit)

Ajánljuk még