Aktuális

Orbán Viktor magyarországi látogatásra hívja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt

A honvédelmi miniszter bejelentette, elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés tisztviselők számára

Elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés tisztviselők számára – jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az elmúlt időszak vészhelyzeteiben tapasztalták, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nem csak a katonákon múlik, ezért úgy döntöttek, hogy az államigazgatás különböző területein dolgozó tisztviselőknek felajánlják, hogy ha szeretnének, vegyenek részt teljesen önkéntes alapon honvédelmi felkészítésben.

A felhívásra nagyon sokan jelentkeztek – közölte. Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntötte az önként jelentkezett tisztviselőket, az első 90 résztvevőt, akikkel elindul az önkéntes alapú honvédelmi felkészítés.

A miniszter köszönetet mondott nekik, amiért vállalták ezt a különleges és új felkészítést, amellyel „ismét csak azt szolgáljuk, hogy Magyarország biztonságát és védelmi képességeit erősítsük”. „A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Kiemelt kép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még