Tavaly áprilisban, az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalom hatálybalépésével vette kezdetét egy ellenőrzéssorozat, amely jelenleg is tart. Ez idő alatt a járőrök több ezer, gabonát szállító kamiont, vasúti szállítmányt és teherhajót vizsgáltak át – tudatta a NAV.
A közlemény szerint a Magyarországra belépett szállítmányokat nyilvántartásba veszik, lezárják, és egészen a kilépésig nyomon követik.
A pénzügyőrök a vízi úton érkező gabonaszállítmányokat, a Duna teljes magyarországi szakaszán, járőrhajókkal tartják folyamatos kontroll alatt.
Mint írták, az autópályán, közúton, telephelyen és vasúti forgalomban a NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei ellenőrzik a korlátozás alá eső termékeket, amelyeket kamerarendszeren keresztül is figyelnek.
Amennyiben azt látják, hogy a szállítmány eltér az eredeti útirányától, azonnal járőrt irányítanak utána.
Az ország bármely pontján azonnal ellenőrizni tudják a kormány által hozott gazdaságvédelmi intézkedések betartását – írták.
A rendeletet megsértő fuvarozók, a szállított áru adó nélküli értékével megegyező összegű bírságra számíthatnak – áll a közleményben.
Kiemelt kép: A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei mintát vesznek egy Ukrajna felől érkezett tranzitkamion kukoricaszállítmányából a záhonyi közúti határátkelőhelyen 2023. április 17-én késő este. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)