Visszatért a tél, fehéredik az ország – írta a Időkép, az északnyugat felől érkező hidegfront többfelé okoz havazást az országban, az erős, viharos északi, északnyugati szél miatt pedig helyenként hófúvás is kialakult.
A hó vastagsága egyelőre lepel és 3 centi között mozog, de napközben ez még gyarapodni fog. Különösen a Duna-Tisza közén, ahol egy összeáramlási zóna miatt tartósabb és kicsit intenzívebb havazás alakulhat ki, úgy fogalmaztak, hogy emiatt néhol akár 5-7 centis hóvastagság is előfordulhat.
A HungaroMet pedig arról írt, hogy délután, kora este azonban már egyre nagyobb területen meg is szűnik a csapadék, estétől ÉNY felől elkezd kiderülni az ég.
Nagy területen megerősödik az északnyugati, északi szél, a főváros környékén és attól kissé keletebbre lehet gyengébb a légmozgás.
A csúcshőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, ez az ország délkeleti felén a reggeli órákban már be is áll, ott délelőtt csökken a hőmérséklet.
Kiemelt kép: illusztráció