Aktuális

Megpróbáltak a medve elől elmenekülni: tragédia lett a vége a túrának

Testi sértés vétsége miatt ítélték el Donáth Lászlót, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét

A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amely egy lelkész ellen indult testi sértés és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Korábbi sajtóhírek szerint a vádlott Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő.

A közlemény szerint az elsőfokú ítéletet a szeméremsértés vétsége vonatkozásában a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. Közölték azt is, hogy a törvényszék 1 millió forintról 250 ezer forintra mérsékelte a kiszabott pénzbüntetést.

Az ítélet szerint a sértett takarítóként dolgozott egy intézményben, ahol a vádlott lelkészi feladatokat látott el. A sértett 2019. június 8-án a takarítóeszköz tárolására szolgáló kocsit egy festmény előtt hagyta, holott ezt a vádlott korábban megtiltotta. Amikor a lelkész ezt észlelte, felelősségre vonta a sértettet,

két kézzel megfogta a nyakát, kis erővel rövid ideig meg is szorította, miközben fenyegető kifejezéseket mondott

– ismertették az esetet.

A sértett emiatt 2019. június 12-én magánindítványt terjesztett elő, amelyben a testi sértés mellett a 2017 májusa és 2019 áprilisa között történt szeméremsértés vétségét érintő körülményekről is nyilatkozott – írták a bírósági közleményben.

Kapcsolódó tartalom

A tájékoztatás szerint a törvényszék megállapította, hogy a szeméremsértés vétségére vonatkozó magánindítványt a sértett a büntetőeljárási törvényben meghatározott határidőn túl terjesztette elő. Ezért a bíróság az ügyben az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte és a vétség miatt indult eljárást megszüntette – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a bűnösségi kör szűkülése miatt a másodfokú bíróság a pénzbüntetést is mérsékelte.

Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik

– írták a közleményben.

Kiemelt kép forrása: Donáth László evangélikus lelkész beszél Verő Tamás neológ rabbi a Pharrajimos – a roma holokauszt címmel nyílt tablókiállítás megnyitóján Budapesten, a 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásán 2015. július 31-én. Fotó: MTI Fotó: Marjai János

Ajánljuk még