Időjárás

Továbbra is kitart a fagy, de nemsokára fordulhat a kocka

Mikor érkezik a nyugdíj? Mennyivel lesz magasabb az összeg? – itt vannak a részletek

A nyugdíjasok az új évben is számíthatnak a kormányra, amely az idén januártól 6 százalékkal emeli a nyugdíjakat – erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.

A kormány az előző évekhez hasonlóan 2024-ben is megőrzi a nyugdíjak értékét.

Az újabb 6 százalékos emelés azt jelenti, hogy átlagosan több mint havi 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a decemberinél. Az emelt összeg először január 12-én érkezik a bankszámlákra

– ismertette Vitályos Eszter.

Hozzátette: a mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak további jó hír, hogy februárban érkezik a 13. havi nyugdíj is; a nyugdíjasok megélhetését nemcsak a szankciós inflációt követő nyugdíjjal” hanem az árfigyelő rendszerrel és a rezsicsökkentéssel is segítik.

„Az elmúlt 14 év kormányzati politikája eddig is bizonyította, hogy betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket: megvédtük őket, és megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét. Ez idén sem lesz másképp. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra”

– mondta Vitályos Eszter Facebook-videójában.

Kapcsolódó tartalom

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még