Aktuális

Videó: Busszal ütközött az autó Budapesten

Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt a Duna és annak mellékfolyói is megáradtak

Már a reggeli órákban tetőzésközeli volt a Duna a fővárosban, de vidéken is áradnak a folyók: tetemes vízmennyiség vonult le a napokban Győrnél, tegnap este tetőzött a Duna Esztergomnál, a Bács-Kiskun vármegyei Érsekcsanádnál viszont még nem tetőzött a folyó, ami egy üdülő területet is veszélyeztet.

Győrben a Rába ellepett egy egyébként forgalmas sétálóutcát, ám

az áradás egyáltalán nem veszélyezteti a lakosságot, ugyanakkor árvízvédelmi készültség van érvényben

– mondta el az M1 tudósítója. A város környékén a folyók már tetőztek, és apadásnak indultak, a szakemberek viszont arra figyelmeztetnek, hogy ez egy lassú folyamat lesz.

Kapcsolódó tartalom

Esztergomnál már tegnap este tetőzött a Duna,

ahhoz képest ma 9 centiméterrel alacsonyabb a vízállás. Fontos, hogy a 11-es számú főút egy szakasza továbbra is lezárás alatt van, vagyis akik Esztergomból Tát, Nyergesújfalu és Komárom felé mennek, azok ezt csak kerülővel tudják megtenni.

A Bajától néhány kilométerre fekvő Érsekcsanádnál még nem tetőzött a Duna, és egyelőre a 2013-as rekordvízállástól is elmaradnak a mostani adatok, a szakemberek nem számítanak arra, hogy ez idén megdőlhet.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, és vélhetően ez így is marad.

Közutak a környéken nincsenek veszélyben, ezért lezárásokra sem lehet számítani.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Árad a Mosoni-Duna Győr belvárosában 2023. december 26-án. A csapadék okozza a Dunán és mellékfolyóin az árhullámot, a folyó ezen a napon hajnalban tetőzött Győrben. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ajánljuk még