Percről percre

Az árhullám csúcsa elhagyta éjjel az országot, innentől a teljes magyarországi szakaszon apadni fog a folyó – Kövesse az árvízi híreket a hirado.hu-n

Krausz Ferencet választotta a 2023-as Év emberének a közmédia

Kiemelkedő tudományos munkássága és társadalmi tevékenysége elismeréseként idén a Nobel-díjas Krausz Ferencnek ítélte oda a közszolgálati média a 2023-as Közmédia Év embere díjat. A 2020-ban alapított kitüntetést olyan személy veheti át, aki emberi nagyságával és eredményeivel nagy hatást gyakorolt a társadalomra.

Krausz Ferenc 1962-ben született Móron, 1985-ben diplomázott az ELTE fizika szakán, a Műegyetemen villamosmérnöki oklevelet szerzett. Kutatásait a BME Fizikai Intézetében kezdte, majd 1991-ben doktori fokozatot szerzett a Bécsi Műszaki Egyetemen. 2003 óta a németországi Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója, 2004-től a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője, 2019-től pedig a betegségek korai kimutatására irányuló vizsgálatok kifejlesztését célzó, a Magyarországon működő Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) ügyvezetője és tudományos igazgatója.

Munkáját számos díjjal ismerték el, többek között átvehette a Fejszál király- és a Wolf-díjat. Idén december 10-én Stockholmban a legrangosabb tudományos elismeréssel, a Nobel-díjjal tüntették ki.

A 2020-ban alapított díj célja, hogy felhívja a figyelmet a világ magyarságát gazdagító személyiségekre, a kimagasló eredményekre és szellemi teljesítményre. Alapítása évében az Év embere díjat Karikó Katalin Nobel- és Széchenyi-díjas kutatóbiológus kapta, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a Covid–19 elleni egyik oltást.

2021-ben a hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok vehette át a díjat. Tavaly a magyar kulturális életre gyakorolt kivételes munkásságáért a Magyar Zene Háza tervezőjét, Fudzsimoto Szú (Sou Fujimoto) japán sztárépítészt tüntette ki a közszolgálati média.

Kiemelt kép:  Krausz Ferenc fizikus kapta a közmédia által odaítélt 2023-as Év embere díjat (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még