Aktuális

Ingyenes Árvízvonal: 06 80 204 240

Jó hírt kaptak a tanárok! Januártól 10 helyett 32 százalékkal emelheti a kormány a pedagógusok bérét

| Szerző: hirado.hu
A kormány korábban már vállalta, hogy a jövő évtől a pedagógusok bére átlagosan tíz százalékkal emelkedik, ám még ennél is nagyobb béremelésre számíthatnak a szakmában dolgozók Orbán Viktor elmondása szerint. A kormányfő elárulta, ahhoz hogy mindez hivatalossá váljon, egy levélnek még meg kell érkeznie Brüsszelből.

Január 1-től átlagban 32,2 százalékkal, majd az azt követő két évben lépcsőzetesen növeli a kormány a pedagógusok bérét – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján.

A kormányfő hozzátette, a jövő évinél kisebb mértékű, de jelentősebb emelés lesz 2025. és 2026. január 1-jétől.

Hozzátette:

a program végén 800 ezer forint körül alakulhat a pedagógusok átlagfizetése.

Megjegyezte: az említett bérek átlagok, a teljesítmény és a földrajzi elhelyezkedés alapján lesznek különbségek.

Mint mondta, ahhoz, hogy mindez véglegessé váljon, egy jogi aktus még hiányzik:

a kormánynak kapnia kell Brüsszelből egy levelet, amely biztosítékot nyújt arra, hogy a béremelés egy bizonyos százalékát az unió kifizeti.

Orbán Viktor elárulta, ez a levél bármelyik pillanatban megérkezhet.

Mint ismert, a kormány korábban azt vállalta, hogy 2024. január elsejétől tíz százalékkal emeli a pedagógusok bérét. Ez emelkedhet 32,2 százalékra, amennyiben Brüsszelből megérkezik a kormányfő által említett hivatalos levél.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shuterstock)

Ajánljuk még