Aktuális

Vége a hajtóvadászatnak, elfogták a józsefvárosi gyilkost

Schaffler Orsolya: A meddőség nem diagnózis, hanem tünet

A meddőség állapotán bizonyos esetekben lehetséges változtatni, nem kell feladniuk gyermekvállalási terveiket azoknak, akiket így diagnosztizáltak – mondta el a Kossuth Rádió Vendég a háznál című adásában a szakértő vendég Schaffler Orsolya. A műsor több mint 30 éve szól minden hétköznap gyerekekről felnőtteknek.

Egyre több pár szembesül azzal a fájdalommal, hogy hiába vágynak rá, nem fogan meg gyermekük, és sokszor a rutin kivizsgálás után sem derül ki, miért.

Az úgynevezett helyreállító reprodukciós orvoslás szerint a meddőség nem diagnózis, hanem tünet, méghozzá általában több krónikus betegség kórisme, amelyek kezelésével a termékenység visszatérhet – hangzott el a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában.

A műsorban megszólalt egy édesanya, akinek két vetélés után született egészséges gyermeke, a most másfél éves Rozália.

A második eset után már komolyabb kivizsgálásra küldték, diétáznia kellett, és kiderült, hogy egy rejtett véralvadási problémája van. Az orvos részletesen vizsgálta a pajzsmirigyét, és a hormonháztartását is, és amint megfelelően beállították ezeket, megfogant kislányuk.

Gyakori eset, hogy meddőség esetén megvizsgálják a nőt, megállapítják, hogy átjárható a petevezeték, és a férfi eredményei is rendben vannak, majd hamar megkapják a diagnózist: ismeretlen eredetű meddőség.

Kapcsolódó tartalom

Phil Boyle, a Helyreállító Reproduktív Orvoslás Nemzetközi Intézetének elnöke azt mondja, ők úgy gondolkodnak, hogy ha a pár meddőséggel küzd, akkor általában valamilyen krónikus betegség áll a háttérben, és általában nem is egy, hanem több különböző. A feladatuk, hogy ezeket kivizsgálják, beazonosítsák és meggyógyítsák, hogy a termékenység visszatérhessen.

Schaffler Orsolya, a Katolikus Szeretetszolgálat Természetes Gyermekáldás projektjének szakmai vezetője elmondta: „A természetes meddőségkezelési módszerek is használnak gyógyszereket, szükség lehet műtétre is, de a cél az egészséges termékenység helyreállítása.”

A Vendég a háznál a Kossuth Rádió családi műsora, kíséri és segíti a szülőket, nagyszülőket, pedagógusokat a nevelésben és a gyermekgondozásban.

Középpontjában a kezdetektől fogva a gyermek és az őt körülvevő család áll. A készítők vallják, hogy a gyermeket a fogantatásától kezdve mindvégig szeretet és védelem illeti meg a szülei és testvérei körében.

Vendég a háznál minden hétköznap 11:30-tól a Kossuth Rádióban. Az adások újrahallgathatók a Médiaklikken és a Gyerekekről felnőtteknek – Vendég a háznál podcaston.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még