Aktuális

Sulyok Tamás: A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom

Volánbusz: Nem okozott jelentősebb fennakadást a munkabeszüntetés első napja

Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja – közölte a Volánbusz Zrt. vasárnap az MTI-vel.

A közlekedési társaság azt írta, hogy a munkabeszüntetés első napján tapasztaltak szerint a munkavállalók óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, és az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően első lépésben mindenekelőtt a tárgyalóasztal mellett törekedne megállapodásra.

Kapcsolódó tartalom

A Volánbusz vasárnap 16 órakor összesített adatai szerint a munkabeszüntetésben résztvevő autóbusz-vezetők száma nem érte el a hétszázat, aránya pedig a teljes állományukhoz képest 6 százalék, az advent második vasárnapján dolgozók létszámához képest 22 százalék volt. Ennek alapján az előzetesen nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok mintegy 75 százaléka mégis menetrend szerint járt – közölték.

A SZAKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében eredményesnek ítélte a sztrájkot, és leszögezte: nem is volt céljuk káosz okozása.

Ugyanakkor véleményük szerint a Volánbusz Zrt. „inkorrekt, statisztikai szempontból megtévesztő módon” közli a sztrájkban részt vevők arányát, mivel nem tárgyilagos az összlétszámhoz, de még a vasárnap munkát teljesítő munkavállalókhoz képest sem százalékos arányokat közölni. A munkabeszüntetésben ugyanis a sztrájk során nyújtandó még elégséges szolgáltatás szabályai alapján a munkavállalók töredéke tudott részt venni (rögzítették, hogy a járatok 80 százaléka biztosan közlekedni fog).

Kapcsolódó tartalom

Kiemelték: egyes megyékben a sztrájkmenetrendben érintett járatok túlnyomó többsége nem indult el, a szakszervezethez érkező jelzések alapján pedig a munkavállalók többsége egyetértését fejezte ki a sztrájkkövetelésekkel.

Hétfőn a sztrájk erőteljesebben jelenhet meg, de a szakszervezet garantálja, hogy a járatok 55 százaléka biztosan közlekedik majd – fűzték hozzá.

A SZAKSZ december 10-ére és 11-ére hirdetett munkabeszüntetést a Volánbusznál arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat.

Ajánljuk még