Aktuális

Mutatjuk a hét legszerencsésebb hat számát

Átverve érzik magukat a Karácsony mozgalmának segítő szocialisták

Átverve érzi magát az MSZP, illetve az a két munkatársuk, akik részt vettek Karácsony Gergely mozgalmának félmilliárdos adományaihoz köthető egyik láda felbontásában és az összeg jegyzőkönyvezésében – ezt mondta a Magyar Nemzetnek egy szocialista forrásuk. A lap emlékeztet: az MSZP aktivistáit a mozgalom bűnügyével összefüggésben tanúként hallgatták meg, ők pedig azt állították, hogy a tíz jegyzőkönyvből csak egyet írtak alá, hiába szerepel az összesen a nevük.

Hosszú ideig tagadta Karácsony Gergely, hogy tudott volna az általa alapított mozgalomhoz beérkező külföldi kampánypénzekről.

Majd egy másik interjúban

már adománygyűjtő ládikákról beszélt, amikbe a támogatók többségében eurókat és angol fontokat dobáltak bele.

Később pedig azt kommunikálta a főpolgármester, hogy bár neki nincs információja a nyomozásról, a hatóság emberei semmi újat nem találnak majd a bűncselekménygyanús ügyben, amiről a közvélemény ne tudna.

Kapcsolódó tartalom

Majd hosszabb hallgatás és a kérdések előli menekülés vette kezdetét. Kedden aztán a sajtó kritikája miatt a balliberális városvezető megállt néhány percre az újságíróknak. A főpolgármester ekkor szólta el magát és azt mondta:

a nyomozók egy adománygyűjtő ládát elvittek a házkutatások során.

„Én úgy tudom, hogy a nyomozás során az adománygyűjtő ládát is elvitték a NAV nyomozói” – mondta el a főpolgármester.

Kapcsolódó tartalom

Karácsony Gergely ezt annak kapcsán mondta, hogy Tordai Csaba ügyvédnél – aki egyben a jogi főtanácsadója is, egy hónapja ügyész jelenlétében tartott házkutatást és

az okirat-hamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le a NAV.

Az Index a történtekkel összefüggésben akkor megtudta: Tordai Csaba irodájában írhatták alá azt a tíz hitelesítő dokumentumot, amivel az adományládák tartalmát lehet igazolni.

Kapcsolódó tartalom

A jegyzőkönyvek egyikén pedig két MSZP-s neve szerepelt – ezt a szocialisták ismerték be a portálnak –, de a további kilenc esetében valakik

nagy valószínűséggel meghamisíthatták a munkatársak szignóját.

Az MSZP most átverve érzi magát – reagált az ügyre a párt egyik nevének elhallgatását kérő politikusa a Magyar Nemzetnek. A lap azt írta: informátoruk szerint a szocialisták és két munkatársuk is a törvényeket betartva jártak el, így

a sajtóban megjelent információk a pártban nagy felháborodást keltettek.

„Átvertek minket” – nyomatékosította kijelentését a politikus.

Tordai Csaba után pár nappal Karácsony Gergely párttársának,

Perjés Gábornak a törökbálinti otthonában is jártak az adónyomozók.

Ott, ahol a főpolgármester egyesülete is be van jegyezve.

Kapcsolódó tartalom

Perjés Gábor esetében a házkutatás azért lehet érdekes, mert ő volt az, aki 19 alkalommal fizette be az NGO bankszámlájára a félmilliárd forintnyi eurót és angol fontot, ami miatt az egyesület számlavezető bankja, az OTP feljelentést tett pénzmosás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ajánljuk még