Aktuális

Megpróbáltak a medve elől elmenekülni: tragédia lett a vége a túrának

Schmidt Ádám: A sportállamtitkárság számára nagyon fontos az utánpótlássport

A sportállamtitkárság számára nagyon fontos az utánpótlássport, ezért támogatják a különböző programjaikat – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kedden, az utanpotlassport.hu által idén már 13. alkalommal megrendezett Egy nap az utánpótlásért című konferencián, melyen sportvezetők, edzők és egykori élsportolók zsúfolásig megtöltötték a termet.

„A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik” – ezzel a Jókai Mór-idézettel kezdte beszédét a kétgyermekes édesapa Schmidt Ádám, aki azzal folytatta, hogy a mai világban kiemelten fontos az utánpótlással foglalkozó edzők, szakemberek szerepe.

„Először is meg kell szólítani a fiatalokat abban a világban, amikor sok minden csábítja őket, ami kevesebb áldozattal, lemondással jár, mint a sport” – hangsúlyozta az államtitkár.

„Ha megszólítottuk őket, meg kell találni velük a közös hangot, mert nem könnyű ösztönözni őket” – mondta Schmidt Ádám, majd a gondolatmenetet azzal fejezte be, hogy a harmadik feladat pedig „ösztönözni őket, hogy ne csak a fizikumot, hanem a szellemet is fejlesszék. A fiataloknál legyen elvárás a szellemi kihívások teljesítése is.”

Schmidt Ádám kiemelte, hogy „a sportállamtitkárság számára nagyon fontos az utánpótlássport, ezért is támogatják a különböző programokat, és megállapodást kötöttek az Utanpotlassport.hu vezetőivel is munkájuk segítésére”.

Az Utanpotlassport.hu szakmai együttműködő partnere, a Magyar Edzők Társasága (MET) nevében Köpf Károly főtitkár a fiatal sportolókkal való személyes élményeiről beszélt.

„Tizenkét éven át voltam a KSI edzője, majd szakmai vezetője. Olyan edzőlegendákkal dolgozhattam együtt, mint Gyarmati Dezső, Lemhényi Dezső, Széchy Tamás, akik elfogadtak engem, a fiatal edzőt, testnevelő tanárt. Pályafutásom legszebb időszaka volt, amikor gyerekekkel foglalkoztam” – mondta, majd már sportnagypapaként arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekeket hagyni kell játszani, mert a játék öröme mindennél többet ér, és ebből alakulhat ki a mozgás, a sport szeretete.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a jövő évi, párizsi olimpia előkészületeiről adott tájékoztatást „Nyakunkon Párizs” címmel. Elmondta, hogy a MOB küldöttsége már több alkalommal járt a francia fővárosban, az olimpiai faluban is. Beszélt arról, milyen fontos a külső, falun kívüli szállások megtalálása, illetve az olimpia előtti edzőtáborok, tesztversenyek kiválasztása.

Fábián László szót ejtett az olimpiai program változó sportágairól és kvótaszámairól, kvótatípusairól, és beszélt a nemzetközi konfliktusokról, az orosz és fehérorosz sportolók esetleges ötkarikás részvételéről, és aggodalommal szólt a párizsi közbiztonságról.

Az Év utánpótlásedzője-díjjal kitüntetett Sótonyi László, a junior férfi kézilabda-válogatott szövetségi edzője az utánpótlásnevelő edzők munkájában jelentkező aktuális kérdéseket vázolta fel, és beszámolt arról az útról, amely a válogatott junior-vb-ezüstérméig vezetett.

„Azt a magyar utat kell megtalálni, ami a sikerhez vezet, hogy miben tudunk előrelépni. A mai élsportban mindegyik szegmens egyenlően fontos, tehát fontos a technikai felkészültség, a játékértés, az intelligencia, a mentális felkészültség és ugyanúgy ennek a fizikai, illetve kondicionális fejlesztés is a része. Most már azt látom, hogy ezt mindenki kezdi felismerni és ennek függvényében dolgozik, bízom abban, hogy ez előbb utóbb kézzel fogható eredményekhez fog vezetni” – mondta az M1 aktuális csatornának Sótonyi.

Kökény Beatrix olimpiai ezüstérmes kézilabdázó és férje, Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó a sportszülői mintáról beszélt, gyermekeik, Bence és Szofi az utánpótlás kézilabda-válogatott tagja.

Az idén férfi gerelyhajításban országos csúcsot elérő ifjabb Herczegh György edző-édesapja arról beszélt, hogy az olimpia lebeg mindkét fia szeme előtt.

„Az olimpia volt az, ami meghatározó volt mindkét fiam életében, az olimpiai arany pedig az, amellyel legendává tudnak felnőni, de addig még rengeteg munkát kell elvégezniük” – hangsúlyozta idősebb Herczeg György az M1 aktuális csatornának.

Elmondta gondolatait Szoboszlai Zsolt, a labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik édesapja, nevelőedzője is. Szerint önfejű, akaratos, céltudatos volt a fia, aki mindent ennek a játéknak rendelt alá. Jó tanuló volt, de az iskolában is partnerek voltak a sportpályafutását illetően. Szoboszlai Zsolt érdekes, a magyarországi és a külföldi körülmények közti különbségeket is felvázoló beszámolóját vastaps fogadta.

Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője „Kétéves A hónap és Az év utánpótlásedzője díj” címmel a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria által az utánpótlásban dolgozó edzők rendszeres megbecsülésére létrehozott elismerés minden várakozást felülmúló fogadtatásáról beszélt. A főszerkesztő az MTI kérdésére elmondta, hogy az edzők ilyen elismerése a jövőben is folytatódik.

Ajánljuk még