Aktuális

Összeütközött egy oktató és egy utasszállító repülőgép, többen meghaltak

Fülöp Attila: Kétszeres értékük van azoknak az állásoknak, amelyeket megváltozott munkaképességűek töltenek be

Minden egyes álláshely, minden egyes munkakör, amelyet megváltozott munkaképességű, de dolgozni képes és akaró munkavállaló tölt be, kétszeres értéket hordoz – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára egy hétfői budapesti díjátadón.

Fülöp Attila – a megváltozott munkaképességű embereket és az őket alkalmazó munkáltatókat díjazó – Érték vagy! gálán azt hangoztatta, hogy a megváltozott munkaképességűek által betöltött állások nemcsak gazdasági értéket hordoznak, hanem közösségi szolidaritást, felelősségvállalást is, és megmutatják, hogy egy gazdasági vezető is tud és akar a megmaradt, és nem az elveszett képességekre koncentrálni.

Kapcsolódó tartalom

Emlékeztetett: 2010-ben a megváltozott munkaképességű embereknek csupán 18 százaléka dolgozott, mivel az állam „rossz szocializációt” követett, amely „a segélyek könnyű, de kiszolgáltatott világába sodort sokakat”. Az államtitkár kiemelte, jelenleg majdnem minden második megváltozott munkaképességű ember bérből és jövedelemből tartja el magát és családját, a foglakoztatási ráta ebben a célcsoportban 50 százalékra nőtt.

Ehhez szükség volt olyan új állami szabályzókra, amelyek ösztönzik és segítik a munkavállalást, olyan gazdasági társaságokra, amelyek nem riadnak meg az állásinterjún egy látás-, hallássérült vagy kerekesszékes jelentkezőtől, valamint szükség volt magukra a munkavállalókra is – mondta Fülöp Attila.

Hozzátette, a megváltozott munkaképességű embereknek a munkavégzés nemcsak megélhetésük alapja, hanem az önbecsülésük szempontjából is kiemelten fontos.

Kapcsolódó tartalom

Az államtitkár elmondta: az Érték vagy! programot 2020-ban hozták létre, a foglalkoztatást, a felelősségvállalást és a közösségépítést segítve. Szerették volna ráirányítani a figyelmet a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetére, ezért több konferenciát rendeztek, intelligens álláskereső portált indítottak és megalapították az Érték vagy! díjat.

Nemrég újabb elemmel bővül az Érték vagy! program: elkészült egy album, amely képekben mutatja be az ország különböző helyszínein különböző munkakörökben dolgozó megváltozott munkaképességű emberek mindennapjait – mondta Fülöp Attila.

Megjegyezte, hogy az albumnak nem a társadalmi érzékenyítés a célja, inkább az információátadás, az ismeretterjesztés, az élethelyzetek bemutatása.

Az államtitkár kitért arra is, hogy december 3-án tartják világszerte a fogyatékossággal élők világnapját, de „minden világnap annyit ér, amennyit abból a következő napra, hétre, hónapra meg tudnak őrizni”.

Kapcsolódó tartalom

A kormány továbbra is azért dolgozik, hogy még több segítséget nyújtson, és még több akadályt hárítson el azon emberek életéből, akiknek a legnagyobb szükségük van erre – hangsúlyozta Fülöp Attila.

Az év befogadó munkáltatója a Szerencsejáték Zrt. lett, Az év fejlesztő foglalkoztatója a Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény, Az év foglalkozási rehabilitációs szolgáltatója a KézenFogva Alapítvány, Az év rehabilitációs munkáltatója a Mécses Szolgáló Közösség Egyesület, négy munkavállaló pedig Mindennap hős díjat vehetett át. (FOTÓ)

Ajánljuk még