A Mikulásgyár meghívására érkező télapó ezúttal több magyar városba is ellátogat. Joulupukki idei egyik feladata az, hogy felhívja a gyerekek és szülők figyelmét a szolidaritás és a jótékonyság fontosságára.

Zsolnai Endre szervező emlékeztetett a finn Mikulás korábbi szavaira: „adakozzunk a rászorulóknak és a nélkülözőknek adventkor. Cselekedjünk úgy, ahogyan azt szeretnénk, hogy velünk is cselekedjenek embertársaink!”
Zsolnai Endre szerint a finn Mikulás mondatai jól mutatják, hogy idén mire fókuszál a karitatív akció: a Mikulásgyár szeretne ismét sok tízezer kiló adományt gyűjteni, amelyeket a
Gyermekétkeztetési Alapítvány és ötven kiválasztott település vezetője, családsegítője oszt majd szét közvetlenül a rászorulók között.

A szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját. Bíznak abban, hogy idén több cég csapatépítő eseményként is szerepet vállal majd a gyűjtésben, szortírozásban.
A december 1. és 21. között zajló eseménynek köszönhetően ismét több ezer gyermek karácsonya válhat egy kicsit könnyebbé – idézi a közlemény Zsolnai Endrét.
A gyerekek találkozhatnak Joulupukkival
- december 1-jén Budapesten, a MikulásGyár nyitó ceremóniáján és december 6-án ugyanezen a helyszínen,
- továbbá december 3-án Sárváron,
- december 4-én Bábolnán,
- december 6-án Szerencsen,
- és december 7-én Szombathelyen.

Kiemelt kép: A finn Mikulás, Joulupukki érkezik a Mikulásgyár megnyitójára (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)